A pártoknak üzent a kormány Majtényi tanácsadójának jelölésével

Vágólapra másolva!
Majtényi László volt ORTT-elnök egykori tanácsadóját, Polyák Gábort jelölte az államfő és a kormányfő a médiafelügyeleti szerv élére. Polyák Gábor a Pécsi Tudományegyetem jogi karán működő kommunikációs tanszék oktatója. Az  [origo] egy kormányhoz közeli forrásból úgy értesült, Polyák jelölését üzenetnek szánják, direkt olyan embert kerestek, aki Majtényihoz hasonlóan ellenáll a pártok befolyásának.
Vágólapra másolva!

Polyák Gábort jelöli az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki posztjára Sólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. Polyák a pécsi egyetem jogi karán működő kommunikációs tanszék oktatója.

Az ORTT-elnöki poszt tavaly ősszel üresedett meg, amikor Majtényi László korábbi elnök lemondott a vitatott kereskedelmi rádiós pályázat ellen tiltakozva.

Az [origo] a kormányfőhöz közel álló forrásból úgy értesült: elsősorban azt várják Polyáktól, hogy egyetlen politikai pártnak vagy üzleti lobbicsoportnak se legyen a játékszere. Azt remélik, hogy ő - feddhetetlensége és szakmai előélete miatt is - helyre tudja majd állítani az ORTT nemzetközi és hazai megítélését, amely nagyban leromlott a rádiópályázat miatt. Ezért szólt mellette az is, hogy a rádiópályázat miatt lemondott Majtényi közvetlen munkatársaként dolgozott.

Polyák az [origo]-nak azt mondta, bizottsági meghallgatásáig nem kíván nyilatkozni. A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény szerint az államfő és a kormányfő közösen kell, hogy javaslatot tegyen a parlamentnek az ORTT vezetőjének személyére. Ezután az országgyűlés több mint felének kell támogatnia a jelöltet, hogy az ORTT elnökévé válhasson - írja a közlemény.

A Médiakutató.hu-n olvasható információk szerint Polyák Gábor egyetemi adjunktus a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszékén, és az ORTT volt elnökének, Majtényinek a tanácsadója volt. Diplomáit a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán és a Bölcsészettudományi Kar kommunikáció szakán szerezte. Több publikációja is megjelent médiajogi témában, és sokat foglalkozott a digitális médiával és az internettel.

"Kitűnő választásnak" tartja Majtényi László, az ORTT ősszel lemondott elnöke Polyák jelölését. Mint mondta, Polyák jól ismeri az ORTT működését, hiszen korábban a tanácsadójaként dolgozott. Majtényi a jelölt szakmai felkészültségét is méltatta, mint mondta, együtt tanítottak a pécsi jogi karon, és Polyák a témában egy sor könyvet és tanulmányt jegyzett.

Majtényi László tavaly ősszel azért mondott le, mert törvénytelen tartotta a Sláger és a Danubius Rádió november 18-án lejárt műsorszolgáltatási jogosultságára kiírt pályázatot, amelyen - az MSZP, a Fidesz és a KDNP által delegált tagok szavazatával - októberben a Class FM néven rádiót indító Advenio és a Neo FM néven működő FM1 konzorcium győzött. A döntés kihirdetése után a Danubius és a Sláger is pert indított, azóta első fokon mindkét eljárásban arra jutott a bíróság, hogy jogsértően járt el az ORTT a pályázat során. (A rádiópályázatról szóló összes cikkünket megtalálja itt.)