[origo] itthon

100
90

Tagadja a BKV-s látszatmunkát Hagyó tanácsadója

[origo]|2010. 02. 25., 15:33|Utolsó módosítás:2010. 02. 25., 15:37|

Boszorkányüldözéshez hasonlította az ellene folyó eljárást Horváth Éva, a szocialista főpolgármester, Hagyó Miklós korábbi munkatársa. A Figyelő hetilap kérdéseire válaszoló egykori BKV-alkalmazott állítja, szabályosan foglalkoztatták két helyen, és nem tudott sem a milliárdos szerződésekről, sem arról, hogy politikusok nyomást gyakorolnának a közlekedési vállalatra.

JÁTSSZ ONLINE!

A sajtóban megjelent információkkal ellentétben ténylegesen munkát végzett a BKV-nál, és ezért nem 24 millió forintot, hanem csak 7 millió forintot kapott - ezt állítja Horváth Éva, a lemondott Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes sajtósa, aki meggyanúsítása óta először szólalt meg a Figyelő című lapban. A személyes interjútól elzárkózó Horváth e-mailben válaszolt a lap kérdéseire.

Horváth szerint "valakiknek az érdeke", hogy belekeverjék a botrányba, mégpedig úgy, hogy Hagyó Miklós munkatársaként hivatkoznak rá. "Kezd olyan lenni körülöttem a felhajtás, mint a középkori boszorkányperekben" - jegyezte meg. Állította, korábban Kocsis István, a BKV vezérigazgatója sem vonta kétségbe, hogy - "kihelyezett munkavégzéssel" - a közlekedési vállalat alkalmazottja, csak tavaly augusztus óta mondja ennek ellenkezőjét.

Hagyó Miklós kommunikációs tanácsadója volt, nem pedig a szóvivője, így szerinte nem is tekinthető közszereplőnek - közölte Horváth. Hagyót még nem ismerte, mikor a BKV-hoz került, akkor találkoztak, mikor a 4-es metró kommunikációs teendőit látta el. Horváth szerint az "akkori kommunikációs sikereit látva" kérte fel a szocialista politikus a tanácsadói posztra. Szerinte a két feladat azért nem volt összeférhetetlen, mivel a BKV száz százalékban fővárosi tulajdonban lévő cég.

Horváth szerint Hagyó "tenni akart, és tett is több mindent" a fővárosért. A tanácsadó végül tavaly szeptemberben "saját döntésből" távozott az önkormányzattól. Hagyó Miklóssal már nem tartja a kapcsolatot, ahogy Kocsis Istvánnal sem - tette hozzá.

A BKV-ügyben eddig előkerült gyanús szerződésekről Horváth azt mondta: nem volt tudomása arról, hogy a politikusok nyomást gyakorolnának a BKV-ra, és semmi bűncselekménygyanús dolgot nem tapasztalt. Hozzátette, neki soha nem volt döntési jogköre, kizárólag a kommunikációval foglalkozott. A végkielégítési és milliárdos tanácsadói szerződések őt is meglepték, ezekről sem tudott korábban - állította Horváth. "Gyanúsított lettem, mert felvettem a havi fizetésemet, amiért megdolgoztam" - jegyezte meg.

Horváth azt mondta, hisz az igazságszolgáltatásban, és az igazság úgyis ki fog derülni. "Nekem tiszta a lelkiismeretem" - jelentette ki.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »