[origo] itthon
Sorra meszelik el a Centrumnak kedvező parkolási pályázatokat
[origo]|2010. 03. 02., 8:07|Utolsó módosítás:2010. 03. 02., 9:35|Néhány hónap leforgása alatt három budapesti önkormányzat parkolási pályázatát dobta vissza részben vagy egészben a Közbeszerzési Döntőbizottság teljesíthetetlen vagy túlzó, indokolatlan feltételek miatt. A döntőbizottság eljárásai parkolási cégek panaszaira indultak, amelyek azt sejttették, hogy a pályázatokat eleve a Centrum Parkoló Kft-re szabták az önkormányzatok. A Centrum Parkoló ugyanis könnyen megbírkózott volna a többi parkolási céget lehetetlen feladat elé állító követelményekkel.

Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a ferencvárosi önkormányzat által kiírt pályázatot a kerületi fizető parkolóhelyek üzemeltetésére. A döntőbizottság február 25-i határozata szerint az önkormányzat ajánlati felhívása több ponton megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért egymillió forintra bírságolták az önkormányzatot és százezer forintra büntették azt az ügyvédet is, aki ellenjegyezte az ajánlati felhívást.
A most megsemmisített felhívás eredetileg január 13-án jelent meg. Az önkormányzat a következő tíz évre keresett olyan parkolási céget, amelyik üzemeltetné a kerületi parkolóhelyeket, karbantartaná az automatákat és beszedné a díjakat.
A pályázatot az önkormányzattal jelenleg szerződésben álló parkolócég, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. (BÖP) panaszolta be. A BÖP indulni akart a pályázaton, de úgy ítélte meg, hogy az ajánlati felhívás teljesíthetetlen feltételeket szab, vagy pedig olyasmit követel meg, amit kizárólag a Centrum Parkolási Kft. tud teljesíteni. A BÖP négy ponton támadta a pályázatot, és három ponton megalapozottnak is találta a kifogásukat a döntőbizottság.
Csak a Centrumnak van nonstop ügyfélszolgálata
Az ajánlati felhívás egyik vitatott pontja az volt, hogy az önkormányzat megkövetelte a jelentkezőktől: működtessenek heti hét napon át, huszonnégy órás, azaz nonstop, legalább e-mail fogadására képes ügyfélszolgálati rendszert. A BÖP eleve túlzónak találta ezt a követelményt, mert szerintük a tipikusan napközben működő parkolásra ilyen 24 órás ügyfélszolgálat nem kell. De ha már előírja ezt az önkormányzat, elég lenne, ha csak a pályázat megnyerése után építené ki azt a nyertes, és a többi - vesztes - jelentkezőnek nem kellene fölöslegesen kiépítenie előre - érvelt a BÖP. A panaszos a beadványában megjegyezte: tudomása szerint a pályázat kiírásakor Magyarországon egyedül a Centrum Parkolási Kft. rendelkezett ilyen nonstop ügyfélszolgálattal.
Az önkormányzat az eljárás során arra hivatkozott, hogy a 24 órás e-mail elérhetőség biztosítása alatt csak azt értették, hogy legyen egy elérhető e-mail fiók, amely a számítógép kikapcsolt állapotában is működik, vagyis ténylegesen nem kell valakinek állandóan a gép előtt ülnie levelekre várva. A döntőbizottság ebben a kérdésben végül azért marasztalta el az önkormányzatot, mert nem tették világossá a felhívásban, hogy így értelmezik a 24 órás ügyfélszolgálatot. A feltétel ugyanakkor az esélyegyenlőség alapelvét nem sértette a döntőbizottság szerint, mert nem voltak erre bizonyítékok.
Lehetetlen határidők
Az ajánlati felhívás második problémás pontja ott volt, hogy az önkormányzat gyakorlatilag lehetetlen határidőt szabott egy igazolás beszerzésére arról, hogy a pályázók az elmúlt évben rendesen fizették korábbi fizetési kötelezettségeiket. A jelentkezőknek be kellett szerezniük egy nyilatkozatot a pénzintézetüktől, amely igazolta ezt. A pályázatban az önkormányzat olyan követelményeket támasztott, amelyek végül azt eredményezték, hogy csak január 8-án kiadott banki nyilatkozat számított volna megfelelőnek. Maga a pályázat azonban csak január 13-án jelent meg a közbeszerzési értesítőben. Az önkormányzat e kifogással szemben csak azzal védekezett, hogy minden pályázóra ugyanezek a speciális feltételek vonatkoztak. A döntőbizottság kimondta, hogy a BÖP lehetetlen határidőkre vonatkozó panasza alapos.
A harmadik gond a döntőbizottság határozata szerint az volt az ajánlati felhívással, hogy az önkormányzat rosszul szabta meg az értékelési szempontokat a pályázatban. Rögzítette az önkormányzat, hogy a legalacsonyabb összegű szolgáltatást akarja választani, de közben különféle rész-szempontokat is megadott, pedig e két dolog kombinálására nincs lehetőség a közbeszerzési törvény szerint.
Centrumos parkolóőrvizsgára is panaszkodtak
Volt még egy negyedik pont is a pályázatban, amelyet a BÖP kifogásolt, de a Közbeszerzési Döntőbizottság ebben nem adott nekik igazat, szerintük a pályázatnak ez a pontja rendben volt. A pályázat megkövetelte, hogy a jelentkezők rendelkezzenek öt olyan szakemberrel, akik felnőttképzés keretében parkolóőr vagy parkolási ellenőr képzettséget szereztek. A BÖP szerint ezzel a követelménnyel az a baj, hogy egyedül a Centrum Parkoló Kft. oldja meg felnőttképzés keretében a parkolóőrök képzését, a többi cég saját hatáskörben foglalkozik ezzel.
2008. augusztus 1-jén került be az igazságügyi és rendészeti tárca által felügyelt szakképesítések közé a parkolóőr képzés, de parkolóőr vizsgát eddig összesen egy alkalommal lehetett tenni: tavaly decemberben. Ezt a vizsgát az OK-TAT-60 Kft. szervezte, és a BÖP tudomása szerint kizárólag annak az E-Kontrol Kft-nek az alkalmazottai vettek részt rajta, amelyik a Centrum Parkoló Csoporthoz tartozik, és a két társaság ügyvezetője is közös. Az OK-TAT-60 Kft. az E-Kontrol Kft székhelyén tart parkolóőr oktatást - hívta fel a BÖP a közbeszerzési döntőbizottság figyelmét. A BÖP szerint a ferencvárosi önkormányzatnak tudnia kellett, hogy az őrök képzettségére vonatkozó feltételt határidőig kizárólag az E-Kontrol Kft. képes teljesíteni.
Az önkormányzat azzal érvelt, hogy nem nevesítették a pályázatban, pontosan milyen képzés elvégzését követelik meg, és számos intézménynek van jogosultsága vizsgáztatásra. A döntőbizottság sem talált kivetnivalót az őrök képzettségére vonatkozó feltételben. A döntőbizottság szerint a vonatkozó jogszabályok régen hatályba léptek már, így a parkolási társaságok egyenlő eséllyel fel tudtak készülni a képzettségi előírások teljesítésére.
Terézvárosban is a Centrum járt volna jól
A Közbeszerzési Döntőbizottságnak két hasonló ügye is volt tavaly, és mindkettőben felbukkant a Centrum Parkoló Kft. neve, mint az eljárások kezdeményezői szerint olyan cégé, amelyik jól járt volna a kifogásolt önkormányzati pályázatokkal.
Tavaly szeptember 30-án a terézvárosi önkormányzat parkolási pályázatának egyes feltételeit megsemmisítették, és 3 millió forintra bírságolták az önkormányzatot. A pályázatot még 2009. július 22-én tették közzé, tíz évre szólt, 600 millió forint becsült értékben.
A felhívásban Terézváros kikötötte, hogy alkalmatlan az a jelentkező, aki nem tudja igazolni, hogy az elmúlt három évben a teljes forgalma legalább nettó 1,2 milliárd forint volt. A pályázat alkalmatlannak minősítette azokat a jelentkezőket is, akik nem rendelkeznek olyan parkolásellenőrzési rendszerrel, amely a pótdíjazási eseményt elektronikus aláírással látja el. A Közbeszerzési Döntőbizottság ezt a két feltételt semmisítette meg határozatával.
A terézvárosi pályázat ellen két okból indult vizsgálat: a Közbeszerzések Tanácsának Elnöke hivatalból kezdeményezte, és panaszt jelzett a szintén parkolással foglalkozó Régió Park Miskolc Kft. is.
Mindketten kifogásolták az elektronikus aláírásra vonatkozó követelményt. Az önkormányzat arra hivatkozott az eljárás során: nagyon fontos a pótdíjakból származó bevételek megszerzéséhez, hogy bizonyító erejű dokumentumaik legyenek, a bírói gyakorlat pedig vegyes a tekintetben, hogy mit fogadnak el bizonyítottnak. A miskolci parkolócég az eljárás során előadta, hogy tudomása szerint egyedül a Centrum Parkoló Kft-nek van erre alkalmas rendszere, és enélkül is lehet bizonyító dokumentációt készíteni. Ezt a döntőbizottság is megerősítette határozatában. Az 1,2 milliárdos forgalom megkövetelését pedig indokolatlannak, szükségtelennek találták.
A Centrumé maradt Terézváros
A terézvárosi pályázatban is szerepelt egy ahhoz hasonló képzési követelmény, mint amilyet a BÖP a ferencvárosi kiírásban kifogásolt. Terézváros megkövetelte, hogy a jelentkezőknek legyen tíz olyan szakembere, akik a Munkaügyi Központ által nyilvántartásba vett képzési intézmény által nyújtott oktatás keretében parkolóőr, vagy parkolási ellenőr képzettséget szereztek. A miskolci parkolócég kifogásolta ezt a feltételt, és arra figyelmeztetett, hogy egyedül a Centrum Parkoló Kft-nél van ilyen képzés. A kifogást azonban alaptalannak találta a döntőbizottság, ugyanúgy, ahogy Ferencváros esetében is. A feltételt indokoltnak és teljesíthetőnek minősítették.
Bár a Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte volna a problémás feltételek törlésével a terézvárosi pályázat folytatását, azt a kerületi képviselő-testület tavaly októberben visszavonta. A kerületben 2000 óta a Centrum üzemelteti a parkolókat. Bár az alapszerződésük tavaly szeptemberben lejárt, a cég és az önkormányzat között azóta érvényben van egy átmeneti megállapodás.
A terézvárosi önkormányzat azóta sem írt ki új eljárást a parkolási tevékenységre, és a feladatot továbbra is a Centrum látja el az átmeneti szerződés keretén belül. A polgármesteri hivatal az [origo]-nak azzal indokolta ezt, hogy meg akarják várni, amíg megszületik az Alkotmánybíróság által előírt, új központi parkolási szabályozás.
A nonstop ügyfélszolgálat már Józsefvárosban is problémás volt
Józsefvárosban is a Centrum dolgozott 1999 óta, amikor a kerületi önkormányzat tavaly augusztusban tíz évre szóló pályázatot írt ki a parkolásra. Ez a pályázat is a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt kötött ki, mivel hivatalból is indult egy eljárás miatta, meg a miskolci parkolócég is panaszt tett ebben az ügyben is. A döntőbizottság októberi határozatában 2 millió forintos bírságot szabott ki Józsefvárosra. A terézvárosi pályázathoz hasonlóan nem a pályázat egészét semmisítették meg, csak annak egy jogsértő feltételét.
Hasonló volt a probléma, mint a ferencvárosi ügyben. Józsefváros a pályázatban azt követelte meg, hogy heti hét napon át, napi 24 órában működtessenek telefonos ügyfélszolgálatot a jelentkezők. Ilyen ügyfélszolgálata csak a Centrumnak van. A döntőbizottság kimondta, hogy ez a feltétel túlzó, felesleges. A miskolci parkolócég ebben az ügyben is próbálkozott a pályázatban támasztott képzettségi követelmények megtámadásával, de ezt a panaszt ekkor sem találta megalapozottnak a döntőbizottság.
A megakadt közbeszerzés után a Centrum Józsefvárossal is kötött egy átmeneti megállapodást, de az tavaly év végén lejárt. A kerületi önkormányzat a kerületi parkolás üzemeltetésének feladataival 2010. január 1-jétől a józsefvárosi közterület-felügyeletet bízta meg.
Kocsis Máté, a kerület tavaly novemberben megválasztott polgármestere február 16-án sajtótájékoztatón ismertette az átállás utáni első másfél hónap tapasztalatait. Kocsis azt mondta: a másfél hónap alatt 37 millió forint bevételt könyvelt el Józsefváros a parkolás üzemeltetéséből. A korábbi évekkel összehasonlítva ez azt jelenti, hogy a kerület másfél hónap alatt annyi bevételt termelt, mint amennyit a korábbi években 3-6 hónap alatt - tette hozzá a polgármester.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Egyszer meg kell fagyni
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.