[origo] itthon
Két orvos is hibázott a jászberényi fiú halálánál
MTI|2010. 03. 01., 15:33|Utolsó módosítás:2010. 03. 01., 15:49|Egy jászberényi háziorvost részesített figyelmeztetésben az ÁNTSZ, mert nem volt a rendelőjében, amikor ki akarták hívni ahhoz a tornaórán rosszul lett helyi gyerekhez, aki később Budapesten meghalt. Egy másik doktor ellen pedig etikai eljárást indulhat, mert maga helyett mást akart kiküldeni. A születési rendellenesség miatt hirtelen meghalt fiú ügyében az Országos Mentőszolgálat is vizsgálódik még.

Mentőheliopter is ment a fiúért
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Több hiányosságra és szabálytalanságra is fényt derített az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) jászberényi városi intézetének vizsgálata a közelmúltban egy iskolai testnevelésórán rosszul lett, majd a kórházban elhunyt diák ügyében - közölte hétfőn Jászberény polgármestere.
Az eset miatt még január végén vizsgálatot kezdeményező Gedei József elmondta: tudomása szerint a mentők és a kórház orvosai a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben végezték feladatukat. Ám a tragédiát követően olyan információk jutottak el hozzá, miszerint a gyerek rosszulléte után a mentők kiérkezéséig a tanárok hívására csak az ötödik háziorvos ment ki a helyszínre.
Az ügyben a helyi önkormányzat egészségügyi és sport bizottságának kérésére több hatósági eljárás is indult, amelyek - a sajtóban néhány napja felmerült hírekkel ellentétben - még nem hoztak végleges eredményt - mondta a vezető. Eddig csupán annyi bizonyos, hogy egy magánszemély feljelentése miatt a rendőrség is nyomozást folytat az ügyben.
Figyelmeztetés a háziorvosnak
Befejeződött azonban az ÁNTSZ városi intézetének ellenőrzése, melynek összefoglalója több szabálytalanságra és hiányosságra is felhívja az érintettek figyelmét - közölte Gedei. A dokumentumban többek között az szerepel: a városi tiszti főorvos figyelmeztetésben részesíti az esethez hívott háziorvosok egyikét, aki a riasztáskor - munkaideje alatt - nem tartózkodott a rendelőjében.
Egy másik háziorvossal szemben pedig etikai eljárást kezdeményez, miután egy másik orvost próbált a helyszínre küldeni maga helyett - tette hozzá a polgármester. Gedei szerint a tiszti főorvos figyelmeztette a helyi Kórházi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjét is, aki a szakvélemény szerint felelőssé tehető azért, hogy volt olyan orvos is, aki azért nem volt elérhető, mert pontatlanul szerepelt a telefonszáma a segélykérés során használt adatbázisban.
"Az elhunyt diák rosszullétét követő elsődleges helyszíni ellátás részleteiről azonban mindezek tudatában is csak akkor alkothatunk pontos képet, ha az Országos Mentőszolgálat által indított eljárás is befejeződik" - jelentette ki Gedei József.
Veleszületett betegségbe halt bele a fiú
A 12 éves fiú januárban lett rosszul egy testnevelésórán a jászberényi Belvárosi Általános Iskolában, ahol a hetedikes gyerekek az úgynevezett ötperces futást gyakorolták. A tornateremben történt eset közelében volt több szaktanár is, akik azonnal megpróbáltak segítséget nyújtani. A mentők hat perc alatt értek a helyszínre. A fiú újraélesztésébe bekapcsolódott két, ugyancsak a helyszínre irányított esetkocsi, valamint a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi személyzete is. Vérkeringését mintegy 15 perc alatt sikerült újraindítani.
A diákot ezt követően az iskola udvaráról mentőhelikopteren szállították a budapesti Heim Pál Kórházba, ahol egy hét múlva elhunyt. Az orvosi vizsgálatok eddigi eredményei alapján feltételezhető, hogy a gyermeknek egy veleszületett rendellenesség miatt olyan verőértágulata - aneurismája - volt, melynek következtében agyvérzést kapott, és ez okozta a halálát.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?