[origo] itthon

100
90

Sólyom aláírta a Ptk.-t szentesítő törvényt

[origo]|2010. 03. 02., 9:59|Utolsó módosítás:2010. 03. 02., 10:32|

A köztársasági elnök aláírta a polgári törvénykönyvet szentesítő törvényt - közölte kedden az igazságügyi minisztérium. Sólyom László korábban megfontolásra visszaküldte a törvényt az Országgyűlésnek, a parlament azonban változatlan formában újra elfogadta azt.

JÁTSSZ ONLINE!

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a korábban az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött és változatlan formában elfogadott Ptk.-t szentesítő törvényt - olvasható az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium keddi közleményében.

A köztársasági elnök december végén jelentette be, hogy nem írja alá a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről szóló törvényt. Sólyom két kifogással indokolta a törvények visszadobását. Nem értett egyet azzal, hogy a törvényhozó hatályba léptessen egy olyan polgári törvénykönyvet, mely "átgondolatlansága és ellentmondásai miatt nem alkalmas a mindennapi életben való alkalmazásra". Másrészt szerinte aggályos, hogy két részletben léptetnék hatályba a törvényt.

Az államfő korábban elégedetlen volt magával az új Ptk.-val is, október 13-án először annak elfogadott szövegét küldte vissza a parlamentnek. Szerinte a törvény kiemelkedő jelentőségű, a mindennapi életben leggyakrabban alkalmazott jogszabály, ezért minden részletében különösen átgondoltnak, időtállónak kell lennie. Szerinte az új Ptk. nem felel meg ezeknek a követelményeknek. Az államfő néhány kifogását figyelembe véve, azóta újra megszavazta a törvénykönyvet az Országgyűlés.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »