Egy hangfelvétel szerint gránátvetővel akartak lőni Gyurcsány házára

Vágólapra másolva!
Az RTL híradójához eljuttatott hangfelvétel szerint a Magyar Nyilai nevű szervezet azt tervezte, hogy Gyurcsány Ferenc házát gránátvetővel fogják lőni. A szervezet Lendavai Ildikó és több ismert politikus megtámadását is tervezte.
Vágólapra másolva!

Számos ismert politikus neve is felmerült a Magyarok Nyilai célpontjaként, Lendvai Ildikó megtámadása mellett az is felmerült, hogy gránátvetővel rálőnek Gyurcsány Ferenc házára - többek között ez derült ki abból a hanganyagból, amit titokban az ügy koronatanúja, Benkő György készített és amelyet az RTL híradó adott közre.

Az RTL híradójához eljutott felvételen az egyik, azóta előzetesben ülő Magyarok Nyilai-tag azt mondja, hogy Benkő Györggyel kamerát szereltettek volna Lendvai Ildikó liftjébe, hogy kifigyeljék a pártelnök mozgását. Az akciót azonban végül túl kockázatosnak tartották. Lendvai Ildikó házáról a gyanúsított azt mondja a hangfelvételen: "...Pont azért kihívás, azért tetszik, mert a belvárosban van, ahol biztonságban érzi magát. Csak tényleg azért elég cinkes, láttam a házat, azért is..."

Gyurcsány Ferenc házánál terepszemlét tartottak. Egy RPG nevű gránátvetőt lőttek volna ki egy környékbeli kilátóról a szocialista politikus házára. A hangfelvételen szó szerint ez hallatszik: "..És akkor rá lettünk uszítva, hogy álljunk rá Fletó bátyó házára, hogy hogyan lehet. És akkor talált is az egyik srác valami kilátót a környéken, ami még elért volna a Fletó házához". A gránátvetőt azonban nem sikerült megszerezniük.

Elhangzik még, hogy az akciókat egy esetleges kormányváltás után is folytatták volna. A hangfelvétel tanúsága szerint: "Figyelj, az Orbán idején ugyanez fog menni. Mi az Orbánt ugyanúgy utáljuk".

Novák Előd, a Jobbik alelnöke a múlt héten nyilvánosságra került hangfelvételek ellenére úgy nyilatkozott: a Magyarok Nyilai szerinte nem terrorszervezet. Úgy vélte, a média jelentősen túloz, mivel ártatlan embereknek nem esett bántódása, ráadásul a támadások komolyabb károkat nem okoztak. Ezért ezeket a támadásokat inkább "gyerekes csínytevésnek" tekinti, amiket a média most felnagyít. Az ügyészség az ügyben terrorcselekmények gyanúja miatt nyomoz.