Elrendelték a nyomozást a postaszékház eladása miatt

Vágólapra másolva!
A Fidesz februári feljelentése alapján pénteken elrendelte a nyomozást a Fővárosi Főügyészség a postaszékház eladásának ügyében. A feljelentés szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés történt.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség pénteken különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a postaszékház eladásának ügyében, Balsai István fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - közölte az ügyészség. A nyomozás lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályát bízta meg az ügyészség.

A feljelentés szerint a Magyar Posta Zrt. régi székházának értékesítésével és az új székház bérleti szerződésével a Magyar Posta Zrt.-t és ezáltal a magyar államot több mint 500 millió forint vagyoni hátrány érte - áll az ügyészség közleményében.

A Fidesz február közepén tett feljelentést a Magyar Posta székházainak ügyében. Balsai akkor azt mondta, hogy a Magyar Posta még 2007 januárjában bérbe vett 10 éves időtartamra egy irodaházat Budapest XIII. kerületében. A bérleti díj összege azonban a figyelembe vehető piaci árakat illetően kiugróan magas, összesen körülbelül 13,5 milliárd forint - tette hozzá.

Balsai szerint az Állami Számvevőszék jelentése alapján az összeg fele, 6,6 milliárd forint megtakarítható lett volna, ezért a Fidesz szerint különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette állapítható meg. Balsai közölte, hogy a Fidesz feljelentést tett a Magyar Posta egykori, Krisztina körúti székházának értékesítése ügyében is hanyag kezelés vétsége miatt.