Két férfi halálát okozta a hideg éjszaka

Vágólapra másolva!
Két férfi is megfagyott vasárnapra virradó éjjel. Egy 56 éves soproni férfi megcsúszott a frissen leesett havon és nem tudott felkelni, egy 45 éves sándorfalvi férfi pedig saját pincéjében fagyott meg.
Vágólapra másolva!

Sopronban egy 56 éves férfi fagyott meg éjjel a hidegben. Kálmán Gabriella rendőrségi sajtóügyeletes hozzátette: az elsődleges szakértői megállapítások szerint a férfi éjjel kiment a házából, megcsúszott a frissen leesett havon, elesett, s mivel nem tudott felkelni, megfagyott. Holttestét reggel találták meg a közelben élő rokonai.

Sándorfalván egy 45 éves férfi vesztett életét, akinek halálát feltehetően kihűlés okozta - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t. "A férfi a rendőrség adatai szerint a háza pincéjében kialakított lakószobában ittasan elaludt, s szervezete a hideg helyiségben végzetesen kihűlt" - mondta Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az elhunyt férfira szomszédja talált rá még szombaton, aki értesítette a mentőket, a kiérkező orvos azonban már csak a halál beálltát tudta megállapítani - közölte az őrnagy. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

Az utóbbi három napban három ember halt meg kihűlés miatt az országban. Egy 36 éves hajléktalan férfit péntek reggel találtak holtan Kecskeméten. A rendőrség adatai szerint tavaly októbertől idén február végéig 120 ember halt meg kihűlés miatt.