Lopással gyanúsítják a hatvani polgárőrök elnökét

Vágólapra másolva!
Állítólag a polgármesteri hivatal fénymásológépeit lopta el a hatvani polgárőr egyesület elnöke, aki ezért lemondott tisztségéről. A rendőrség csak szűkszavúan nyilatkozik, de a város polgármestere szerint a polgárőr-parancsnokot tetten érték a rendőrök. Egy helyi hírportál szerint az elkövetők fénymásológépek mellett cigarettát is loptak.
Vágólapra másolva!

Lemondott tisztségéről és kilépett a testületből a Hatvani Polgárőr Egyesület elnöke, akit vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az Országos Polgárőr Szövetség. Érsek Zsolt, a város szocialista polgármesterének szombati közleménye szerint a polgármestert arról tájékoztatta a hatvani rendőrség vezetője, hogy a polgárőrség vezetőjét és két társát egy vagyon elleni bűncselekmény elkövetése közben érték tetten.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI érdeklődésére csak azt közölte: a hatvani rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást egy helyi férfi ellen. A Heol.hu Heves megyei hírportál ugyanakkor úgy értesült: a városi polgárőrség elnökét csütörtökön vették őrizetbe, de a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatásba. Állítólag a polgármesteri hivatal műszaki berendezései közül elvitt két nagy értékű fénymásolót.

A Heol.hu úgy tudja: nagy mennyiségű jövedéki termék - a hírek szerint cigaretta - eltulajdonítása miatt is eljárás indult. A hivatalosan meg nem erősített értesülés szerint a gyanúsított mindkét bűncselekmény elkövetését elismerte. A kár értéke elérheti a négymillió forintot.