[origo] itthon
Nagy mágusnak ismerik Hagyó láthatatlan segítőjét
Janecskó Kata|2010. 03. 10., 9:52|Utolsó módosítás:2010. 03. 10., 10:43|A Városházán is alig hallott valaki Hatvani Szabó Jánosról, aki a hétvégén kitálaló, egykori BKV-vezető szerint Hagyó Miklós bizalmi embere volt, és intézkedett BKV-s ügyekben is. A kilencvenes évek elején állami tisztviselőként részt vett privatizációs ügyletek lebonyolításában, azóta azonban kiterjedt céges érdekeltsége ellenére rejtőzködik a nyilvánosság elől. Egy fővárosi szocialista képviselő szerint ugyanakkor "nagy mágusnak" ismerik Hatvani Szabót, egy egykori kollégája pedig kemény, de kellemes tárgyalónak jellemezte.

Hagyó Miklós
Ajánlat
- Demszky szerint hihető a Hagyót vádló interjú
- Egy MSZP-s vezető szerint telefonon gyakoroltak nyomást Hagyóra
- Hagyó állítja, el tud számolni a vagyonával
- Üvöltöző Hagyóról beszélt az egykori BKV-vezér
- Hagyó Miklós felfüggesztette párttagságát
- Navracsics: Az MSZP-nek tudnia kellett Hagyó ügyeiről
- Hagyó: Tiszta a lelkiismeretem
- Hagyónak adott pénzről beszélt a BKV-vezér
JÁTSSZ ONLINE!
"Hagyó megmondta, ott, az irodájában, hogy ez az illető fog engem hívni, és az olyan, mintha ő hívna személyesen. (...) Valahogy úgy fogalmaztak, hogy Hatvani Szabó lesz a tartótisztem" - egyebek mellett ezt a súlyos állítást fogalmazta meg szombaton megjelent interjújában a BKV-nál korábban több magas pozíciót is betöltő, jelenleg gyanúsított Balogh Zsolt.
Balogh az interjúban arról beszélt, állítása szerint hogyan működött a BKV-nál a korrupciós gépezet, amelynek szerinte fontos szereplője volt a Hagyó Miklós akkori főpolgármester-helyettes környezetébe tartozó Hatvani Szabó János. Balogh állítja: megbízásokat, utasításokat kapott előnytelen szerződések kötésére Hagyótól és embereitől. Balogh szerint az első ilyen telefont 2007 novemberében kapta Hatvani Szabó Jánostól. (A hívás állítólagos tárgyáról részletesen korábbi cikkünkben, itt olvashat).
Hatvani Szabó feltehetően nem volt Hagyó stábjának hivatalos tagja. Az [origo] által megkérdezett városházi tisztviselők egyike sem tudott arról, hogy Hatvani Szabónak bármiféle formális, szerződéses kapcsolata lenne a Városházával vagy Hagyóval, bár ennek elvi lehetőségét nem zárták ki. A főpolgármesteri hivatal honlapján közzétett szerződéslistán nem található olyan szerződés, amelyet Hatvani Szabóval vagy hozzá köthető céggel kötöttek volna.
A megkeresett tíz ember közül a legtöbben azt állították: soha nem találkoztak vele, és olyanok is voltak, akik a Balogh-interjú megjelenése előtt még a nevét sem hallották soha.
"Azt beszélik róla, hogy nagy mágus"
"Én csak a BKV oldalát ismerem, de soha nem hozták fel a nevét azokon a koordinációs, előkészítői szintű beszélgetéseken, amelyeken én részt vettem" - mondta az [origo]-nak Futó Sándor, aki főtanácsadóként dolgozott a BKV-ügyben meggyanúsított Tóthfalusi György, a BKV igazgatóságának korábbi, SZDSZ-es elnöke mellett.
Hatvani Szabót várhatóan nem hallgatja ki a BKV-ügyeit vizsgáló fővárosi eseti bizottság - közölte az [origo]-val György István, a bizottság fideszes elnöke. "Mi tulajdonosi szempontból vizsgálódunk, és mivel Hatvani Szabó nem volt sem képviselő, sem felügyelőbizottsági tag, a vele összefüggésbe hozott állítólagos események kivizsgálása a nyomozó hatóságra tartozik" - tette hozzá. A BKV-ügyben nyomozó Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig nem kommentálta a Balogh-interjúban szereplő állításokat, és szombaton egy rövid közleményt is kiadott a rendőrség arról, hogy ezt nem kívánja megtenni. Az ismertté vált gyanúsítottak között nem szerepel Hatvani Szabó János.
A Városházán nem találkozott Hatvani Szabóval Somlyódi Csaba, a fővárosi gazdasági bizottság MSZP-s elnöke sem, de szerinte Hatvani Szabó más körökben, a gazdasági életben közismert figurának számít. "Azt beszélik róla, hogy nagy mágus a gazdasági szakmában" - jegyezte meg Somlyódi.
"Mélyen és gyökereiben ismeri az ÁVÜ belső működését"
A rendszerváltás után privatizációs megbizatásai révén még közszereplő volt Hatvani Szabó János, gyakran szerepelt sajtótájékoztatókon, interjúkat adott. A kilencvenes évek elején került az Állami Vagyonügynökséghez. Eleinte ellenőrzési igazgatóként dolgozott, majd 1994 januárjában kinevezték ügyvezető igazgatónak. Kinevezésére Szabó Tamás, akkori privatizációért felelős miniszter tett javaslatot a miniszterelnöknek. Szabó az MTI archívuma szerint azt mondta: azért esett Hatvani Szabóra a választás, mert ,,mélyen és gyökereiben ismeri az ÁVÜ belső működését és a partnerek munkáját".
Hatvani Szabó 1995 júniusáig, az ÁVÜ megszűnéséig töltötte be ezt a tisztséget, majd átkerült az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt-hez, ahol az egyszerűsített privatizációs igazgatóság vezetője lett.
"Jó kommunikációs készségű, olyan ember volt, akivel lehetett tárgyalni, abszolút nyíltan" - emlékezik vissza Hatvani Szabóra Raskó György, aki 1994 júniusáig az ÁVÜ igazgatótanácsának tagja volt, innen ismerte őt. "A privatizációs ügyekhez kell egy alaptehetség, ráérzés, ezzel ő rendelkezett" - tette hozzá Raskó, aki 1995 januárjában találkozott vele utoljára, így a pályafutása további szakaszait nem ismeri.
"Kemény, de kellemes tárgyalópartner"
Raskó emlékszik egy konkrét esetre, amelynek a kimenetele szerinte Hatvani Szabó rátermettségét bizonyítja. A Hungrana nevű céget megvásárolta egy belga-osztrák páros, amelynek kialakult egy vitás ügye az ászári keményítő üzem leállításával kapcsolatban. Az ÁVÜ eredetileg kötelezően előírta az ászári üzem működtetését a vásárlók számára, ők azonban inkább fizettek volna azért, hogy bezárhassák. Raskó szerint a két-három hónapos tárgyalássorozat alatt Hatvani Szabó "nagyon keményen tárgyalt, profi ügyvédi csapattal", és végül korrekt egyezség született. Az üzem bezárt, de a Hungrana fizetett és átvette az ászári dolgozókat, a cég pedig azóta az élelmiszeriparon belül az egyik legnagyobb sikersztori lett - mondta az [origo]-nak Raskó, aki szerint Hatvani Szabó profi módon irányította a csapatát. "Dinamikus, jól tudott kontaktust teremteni, volt benne rugalmasság is. Kemény, de kellemes tárgyalópartner" - tette hozzá.
"Laza fiatalemberként", nem merev tárgyalópartnerként jellemezte Hatvani Szabót egy neve elhallgatását kérő ügyvéd is, aki a kilencvenes évek elején, az ellenérdekelt felet képviselve találkozott vele, még az ÁVÜ ellenőrzési igazgatójaként.
Privatizációs megbizatásai végeztével, a kilencvenes évek végén Hatvani Szabó háttérbe vonult a közéletből. Jelenleg nem rendelkezik ismertebb állami vagy önkormányzati tisztséggel, de tagja és elnökhelyettese a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ellenőrző bizottságának. A kamarától 2004-ben emlékplakettet is kapott "a főváros gazdasági életében és a kamara közéletében végzett kiemelkedő tevékenységéért".
Antal Attila kollégája volt a Főtaxinál
Az ezredfordulón - 1999 májusától 2001 novemberéig - a Főtaxi igazgatósági tagja volt. Itt együtt dolgozott Antal Attilával, a BKV későbbi, most előzetes letartóztatásban lévő vezérigazgatójával, ugyanis Antal ennek az időszaknak az elején a Főtaxi vezérigazgatója volt.
Hatvani Szabónak jelenleg több mint tíz cégben van érdekeltsége: többek között egy kőszegi és egy budapesti hotelben, valamint főként tanácsadó és ingatlan adás-vétellel foglalkozó cégekben. Az IF-TEAM Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft-ben például 2005 és 2007 között jelentős befolyással rendelkezett, és most is tag. Az IF-Team honlapján felsorolt referenciák szerint a cég kapott már állami intézménytől megbízást: 2005-ben ingatlanforgalmi szakvéleményt készített a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium részére.
Az [origo] több cégén keresztül is megpróbálta felvenni Hatvani Szabóval a kapcsolatot, de mindenhol azt a választ kaptuk, hogy nem tartózkodik az irodában, elérhetőségét pedig nem adhatják ki.
Hatvani mostani céges érdekeltségei jellemzően 2000 után épültek ki, de abban az időben is volt már üzleti tevékenysége, amikor az ÁVÜ-nek dolgozott. 1990 októbere és 1991 áprilisa között ő volt a cégjegyzésre jogosult tisztviselője a Global Holdings Hungary Kereskedelmi és Befektetési Kft-nek.
A mecénás
1998-ban Hatvani Szabó lett az ügyvezetője az üzletviteli tanácsadással foglalkozó Cég 2000 nevű Kft-nek. A cég 2003-as megszűnése óta Hatvani-Szabó az ügyvezető igazgató a kft. jogutódjánál, az ABIC Befektetési, Ingatlanfejlesztő és -forgalmazó Centrum Kft-nél.
Az ABIC irodája egy V. kerületi, Vécsey utcai régi bérházban van, nem messze a Parlamenttől. Az irodában hétfő délután senkit sem találtunk: a csengetésre nem válaszoltak, a belátást összehúzott szalagfüggöny zárta el. A lépcsőházban fémtábla hirdeti: a házban világító lámpákat az ABIC adományozta több más céggel együtt.
Nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy Hatvani Szabó közcélra költött. 2005-ben kis-és középvállalkozások kategóriában díjat kapott a Summa Artium Kft-tól a kultúra támogatásáért. A díjat azzal érdemelte ki, hogy 2003-ban a kőszegi Irottkő Szálloda tulajdonosaként megvett egy lepusztult, 18. századi kőszegi műemlékingatlant, és miután megtudta, hogy a 19. század elején az épület tulajdonosa postamester volt, felajánlotta, hogy a Postamúzeum kiállítást rendezzen be az épület földszintjén. Vállalta a kiállításhoz szükséges installációk elkészítését, a kiállítási anyagok biztosítását és a kiállítás üzemeltetését is.
Az ABIC-nak van miből költenie, a cégnyilvántartás szerint 2008-ban például 306 millió forint volt az értékesítés nettó árbevétele. A cég 2008 végén elnyert egy 72 milliós uniós támogatást is a kőszegi hotel bővítésére.
[origo] címlapon»
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában
Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy ...
Mikor bólintott Matolcsy, és miért rázta az ujját Pintér? Orbán országértékelője belülről
Nagy volt a kontraszt a tavalyi optimista ígéretek és a mostani országértékelő között, Orbán Viktor azonban ezúttal is hálás közönség előtt beszélt. Bár úgy tűnt, ...
Kullogó magyaroknak üzent Orbán
Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
- Elhunyt Whitney Houston
- Lezuhant a leállt osztrák síliftről egy magyar nő
- Mit akart az amerikaiaktól a legendás kínai főrendőr?
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Kerülöm az utcákat, ahol bankok vannak
- Sírva búcsúztatták a Malévot
- Soros: Rossz irányba vezeti Európát Merkel
- Szobrot emelnek Carla Bruninak
- Whitney nélkül is elindult a Grammy-buli
- A gárdisták Budán, az antifasiszták Pesten tartottak megemlékezést
- Veszélyes magyar példára figyelmeztet egy ír lap
- Tizenhárom jégtörő dolgozik a Dunán és a Tiszán
- Ladával szakadt egy befagyott tóba négy orosz lékhorgász
- 18 éves tibeti szerzetesnő gyújtotta fel magát
- Kigyulladt a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- Meghalt egy rendőrökre támadó őrjöngő férfi Csepelen
- A 350 milliárdos Malév-kérdés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Beszélnünk kell Tildáról
Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Diákok és a péniszpánik
A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.