Tizenévesek raboltak ki egy bisztrót Tolna megyében

Vágólapra másolva!
Két tizenéves diák rabolt ki egy bisztrót a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen. A gyanúsítottakat elfogták, a rendőrség szerint akár tíz év börtön is várhat rájuk.
Vágólapra másolva!

Két tizenéves diák rabolt ki egy bisztrót csütörtökön, a hajnali órákban Decs-Szőlőhegyen, az 56-os főút mellett. Arcukat sállal, sapkával takarták el, és egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelték az alkalmazottól. A bisztróban az alkalmazotton kívül egy személy tartózkodott. Az eladó a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő több mint 60 ezer forint készpénzt. A rablók autóval menekültek el a helyszínről - mondta el Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy szekszárdi szakközépiskola két diákját gyanúsították meg. Egyikük kismányoki, a másikuk pedig bonyhádi, mindketten 19 évesek. Farkas Kinga tájékoztatása szerint a két fiatalembert a rendőrök elfogták. A lakhelyükön tartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekmény elkövetésénél használt gázpisztolyt és a ruhákat, de csekély mennyiségű kábítószert is találtak a rendőrök. A gyanúsítottak beismerték tettüket, a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A diákokra akár tízévnyi börtön is várhat - közölte a rendőrség.