[origo] itthon
A nokiás poén rossz, Petőfi szeme jó húzás volt Orbántól olvasóink szerint
[origo]|2010. 03. 15., 19:51|Utolsó módosítás:2010. 03. 15., 20:04|Nem ült Orbán nokiás poénja, de nem voltak vevők olvasóink arra sem, amikor arra buzdította hallgatóságát, hogy szavazzanak a Fideszre. Mindössze egy olyan kijelentését tapsolták meg olvasóink, amikor a mostani kormányt bírálta, viszont nagy tetszést arattak lelkesítő történelmi párhuzamai.
Olvasóink élőben követhették Orbán Viktor, Mesterházy Attila és Vona Gábor március 15-i beszédét, és a beszédek alatt kinyilváníthatták nemtetszésüket vagy jelezhették, ha valami tetszett nekik. Orbán 27 perces beszéde alatt 22 647 tapsot és 21 910 füttyöt kapott olvasóinktól. Az [origo] összeszedte a beszéd olvasóink által legjobbra és legrosszabbra értékelt pillanatait (Orbán beszédének összefoglalóját itt olvashatja).
Orbán kétszer is előhozta a BKV-botrányban gyanúsított korábbi BKV-vezér, Balogh Zsolt fordulatát, aki azt állította a Magyar Nemzetnek, hogy egy Nokia-dobozban adott át pénzt Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettesnek. Orbán beszéde elején arról beszélt, hogy nincsenek célok az ország előtt, mert a hatalmon lévő politikusok saját magukkal, saját kicsinyes céljaikkal voltak elfoglalva. "Ha rajtuk múlna, egész Magyarországot belegyömöszölnék egy kis nokiásdobozba és már vinnék is offshore bankjuk péncélszekrényébe". Orbán poénja olvasóinknál nem ült, sok füttyöt kapott tőlük. Érdekesség, hogy a helyszínen a közönségnek tetszett a nokiás megjegyzés, megtapsolták és nevettek rajt.
Nem aratott nagy sikert olvasóink körében Orbán Fidesz melletti szavazásra buzdító szövege sem. Az egyik leginkább kifütyült rész az volt beszédében, amikor azt mondta: "Nincs értelme áltatni magunkat, nagyon nagy fába vágtuk a fejszénket... Mindenkinek az erejére szükségünk lesz. Az első lépést április 11-én kell megtenni, azon a napon minden egyes szavazatra szükség lesz. Azon a napon egyetlen szavazaton is múlhat, hogy a siker döntő legyen".
De népszerűtlen volt Orbán szövegének az a része is olvasóink körében, amikor arról beszélt, hogy csak a Fidesz képes egységet teremteni, "Magyarország számára ma egyetlen politikai erő jelenthet reményt, csak a Fidesz".
Legjobb pillanatai között mindössze egy olyan volt, amikor a jelenlegi kormányt bírálta. Sok tapsot kapott olvasóinktól, amikor arról beszélt, hogy az elmúlt 8 év kormányzati teljesítménye miatt Magyarország reményvesztett hellyé vált. "Mennek a fiatalok, mennek az orvosok, mennek a szakmunkások és mennek a vállalkozók. Mennek, mert úgy érzik, nincs itt számukra hely. Mennek, mert úgy érzik, nem jó ma itt élni. Nagy szégyen az, amit az elmúlt 8 év kormányzása hozott Magyarország fejére" - fogalmazott Orbán.
A másik két kiugróan sokak által megtapsolt résznél lelkesítő hangot ütött meg. Nagy tapsot kapott, amikor arról beszélt, hogy nem a magyarok tehetnek róla, hogy úrrá lett rajtuk a csüggedés, a bizalmatlanság, a magány. Orbán ezt szembeállította azzal, hogy szerinte a magyarok nem ilyenek, "a mi hazánk valójában egy tehetséges ország".
Akkor is megtapsolták olvasóink Orbánt, amikor Petőfihez és Széchenyihez hasonlította a magyarokat. "Ma itt állunk és arra emlékezünk, amit 162 éve képesek voltunk véghezvinni. Nézzünk bele Batthyány, Széchenyi, Petőfi vagy Damjanich iskolás könyveinkből jól ismert tekintetébe... Ezek a tiszta, komoly és elszánt tekintetű magyarok mi vagyunk. Mi vagyunk, így festünk, amikor épp a helyes úton, a magunk útján járunk" - mondta Orbán.
[origo] címlapon»
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Senki sem önként csinálta ezt végig
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static8.origos.hu/i/1003/20100315marcius15125.jpg)