[origo] itthon
Hagyó nem megy el szerdai meghallgatására
MTI|[origo]|2010. 03. 17., 12:16|Utolsó módosítás:2010. 03. 17., 13:55|Nem vesz részt a BKV ügyek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén Hagyó Miklós korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes -jelentette be néhány órával az ülés előtt Hagyó. A politikus közölte: a bizottság fideszes elnökének egyik interjúja alapján nyilvánvaló, hogy a bizottság elfogult, így nem vesz részt a meghallgatáson. Hozzátette: péntekig írásban válaszol a bizottság kérdéseire, és nyilvánosságra is hozza a válaszokat.

Hagyó üresen maradt helye
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Hagyó Miklós, korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes nem vesz részt a BKV ügyek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén, péntekig írásban válaszol a bizottság kérdéseire. Hagyó minderről szerda délelőtt az MTI-nek beszélt. Hagyót szerda délután hallgatta volna meg a bizottság, arról, hogy miről faggatták volna a politikust, itt olvashat részletesen.
Hagyó a döntéséről levélben értesítette György Istvánt, a bizottság fideszes elnökét. A politikus a bizottsághoz írt és az MTI-nek is eljutatott levelében a döntését azzal indokolja: a bizottság elnöke kedden olyan nyilatkozatot adott a Duna tévének, amely "megrendítette a bizottság eljárásának tárgyilagosságába vetett hitét". "Nem kívánok olyan bizottsági eljárásban biodíszletként szerepelni, amelynek szembetűnő célja nem az igazság kiderítése, hanem egy politikai prekoncepció igazolása" - fogalmaz Hagyó.
György István kedden a Duna tévében azt mondta: a BKV-botrány egy a kormánytól induló és a közüzemi cégek vezetőségéig elérő működési modell, amelynek célja a szervezett pénzkimentés. Balogh Zsolt, a BKV korábbi megbízott vezérigazgatója interjújára hivatkozva azt mondta, Hagyó neve is elhangzott akkor, amikor a pénzosztásról beszéltek. Ha mindez beigazolódik, akkor az elmúlt 20 évben súlyos tízmilliárdok tűnhettek így el az adófizetők pénzéből - mondta a fideszes politikus.
Hagyó az MTI-nek azt mondta: az interjú előtt úgy készült, hogy részt vesz az ülésen. Hozzátette: korábban többször is jelezte, kész minden objektív vizsgálatot segíteni, amely tisztázhatja a BKV körül kialakult helyzetet. Így korábban természetesnek tartotta azt is, hogy részt vesz bizottság ülésén is. Hagyó közölte: a bizottság elnöke által feltett 23 írásban feltett kérdést péntekig írásban megválaszolja, és a bizottság tagjai, valamint a a sajtó részére megküldi azokat. Hagyó a levélben azt is írja, hogy a döntéséről tájékoztatta Burány Sándort, az MSZP budapesti elnökét, aki egyetértett vele.
"Továbbra is megerősítem: semmilyen bűncselekményt nem követtem el és állok valamennyi valóban független vizsgálat elé" - fogalmaz a politikus. Hozzátette: bízik abban, hogy írásbeli válasza mindenki számára lehetőséget teremt az ügy tisztánlátáshoz.
A Fidesz a bejelentés után azt közölte, György István délután 3 órakor tart sajtótájékoztatót az ügyben. Az [origo] megpróbálta elérni Györgyöt, a politikus azonban nem vette fel a telefonját.
Az MSZP Hagyóra bízza, milyen formában válaszol
Az MSZP budapesti elnöke, Burány Sándor tudomásul vette Hagyó döntését, és egyetért a volt főpolgármester-helyettessel abban, hogy a Fidesz a BKV körül kipattant botrányt arra használja, hogy a különböző ügyekben a saját érintettségét eltussolja. Hozzátette, arra kérte Hagyót, hogy a bizottság kérdéseire mindenképpen válaszoljon, ennek konkrét formáját rábízta. Tekintettel arra, hogy Hagyó Miklós semmilyen párttisztséget nem visel, politikai egyeztetési kötelezettségünk nincs - mondta Burány.
Bőhm András, a BKV-vizsgálóbizottság tagja számított arra, hogy Hagyó Miklós úgy dönt majd, nem jön el a testületi meghallgatására. A liberális képviselő, aki nemrég kilépett a közgyűlés SZDSZ-frakciójából, a vizsgálóbizottság szerdai ülése előtt azt mondta: nem csodálkozott volna azon, ha Hagyó már a bizottság elé hívásakor közli, hogy nem vesz részt az ülésen, de azon meglepődött, hogy "most hirtelen" így döntött. Szerinte ugyanakkor nem nehezíti a politikus távolmaradása a BKV-s ügyek feltárását.
Felfüggesztette párttagságát
Hagyót a BKV-ügy miatt február elején - az MSZP kérésére - lemondott képviselő-jelöltségéről és közgyűlési mandátumáról, miután az ATV meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy több gyanúsított, Antal Attila korábbi BKV-vezérigazgató és Balogh Zsolt korábbi megbízott igazgató is terhelő vallomást tett rá.
Március elején készült több interjú is Balogh Zsolttal, amelyekben Balogh azt állította, hogy Hagyó előnytelen szerződések megkötésére kényszerítette és rajta keresztül hetvenmillió forint jutott a főpolgármester-helyetteshez. (Az interjúk részleteiről ebben és ebben a cikkben olvashat.) Hagyó az első, Magyar Nemzetnek adott interjú megjelenésének másnapján felfüggesztette MSZP-tagságát a párt érdekeire hivatkozva, de azt állította, hogy ártatlan, és kedden rágalmazás miatt fel is jelentette Baloghot. A politikust az ügyben nem gyanúsította meg a rendőrség.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Letartóztatták a pápa komornyikját
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?