[origo] itthon
Eljárást indít Brüsszel Magyarország ellen a 3,5 milliárdos papírbeszerzés miatt
MTI|[origo]|2010. 03. 18., 17:36|Utolsó módosítás:2010. 03. 18., 21:34|Jogsértési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarországgal szemben egy tavaly meghirdetett, 3,5 milliárd forintos irodaszer-beszerzés és a közbeszerzési törvény egyik rendelkezése miatt. Magyarországnak két hónapja van arra, hogy választ adjon a brüsszeli kifogásokra.
Ajánlat
JÁTSSZ ONLINE!
Az Európai Bizottság csütörtökön eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben a megreformált közbeszerzési törvény, illetve egy irodai eszközökről szóló közbeszerzés ügyében.
2009 júniusában a magyar Központi Szolgáltatási Főigazgatóság tárgyalásos közbeszerzési eljárást indított irodai papíráruk, irodaszerek, írószerek beszerzésére. A szerződést végül az ÁBP Ápisz-BudaPiért Kereskedelmi Zrt-vel kötötték meg 3,5 milliárd forint keretösszegben. A szerződés teljesítése jelenleg folyamatban van, a lejárat dátuma 2010. október 13.
Az, hogy tárgyalásos közbeszerzési eljárás volt, azt jelenti, hogy az ajánlatkérő megvitatta a szerződési feltételeket az ajánlattevőkkel, ami csökkenti a szerződés odaítélésére vonatkozó eljárás átláthatóságát. Az uniós szabályok szerint tárgyalásos eljárást csak kivételes esetekben lehet alkalmazni, például akkor, ha az ellenszolgáltatást nem lehet előzetesen átfogóan meghatározni. A brüsszeli bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyesmiről nem volt szó az irodai eszközbeszerzéskor, ezért az eljárás során a rendes szabályokat kellett volna követni, melyek nagyobb átláthatóságot és az ajánlattevőkkel szembeni egyenlő bánásmódot biztosítottak volna.
A másik brüsszeli kifogás arra vonatkozik, hogy a megreformált magyar közbeszerzési törvény kiegészült egy új rendelkezéssel, amely kimondja: az ajánlattevők bizonyos esetekben csak akkor támaszkodhatnak harmadik felekre a szerződés teljesítése során, ha azok felett többségi befolyást gyakorolnak. A bizottság szerint ez nincs összhangban az uniós közbeszerzési szabályokkal, azokban ugyanis nincs ilyen megkötés.
A bizottság közölte: Magyarország két hivatalos felszólítást fog kapni, úgynevezett "indoklással ellátott véleményeket". Ez az uniós jogsértési eljárás második lépcsőjének felel meg. Ha a bizottság két hónapon belül nem kap kielégítő választ, az ügyet az Európai Bíróság elé utalhatja. Csütörtökön Spanyolországgal szemben is fellépett a brüsszeli végrehajtó testület közbeszerzési ügyben.
[origo] címlapon»
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
Teletankolt Volvo rondított bele az állami céges spórolásba
A kormány által meghirdetett takarékoskodás részeként a Magyar Közút nevű cégnél is megvonták a juttatásokat a felügyelőbizottsági tagoktól, az egyik korábbi ...
Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
- Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai
- Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
- Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
- A Ryanair feljelenti a Wizz Airt
- Célba veszi az Orbán-kormányt a visszatérő Kuncze Gábor
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi
- Készíttesse el az adóhatósággal az adóbevallását!
- Megússzák a diákhitelt az állami szférában dolgozó jogászok
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Egyszer meg kell fagyni
- Elkapkodták a magyar állampapírokat
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.