[origo] itthon

100
90

Tagadta az ittas vezetést a pisilős rendőrtábornok

MTI|[origo]|2010. 03. 19., 13:22|Utolsó módosítás:2010. 03. 19., 15:07|

Nem ismeri el bűnösségét Kiss Ernő, egykori XIII. kerületi rendőrkapitány, akit azzal vádolnak, hogy ittasan vezetett, és több autót összetört. A Teve utcai rendőrpalota levizelése miatt ismertté vált főrendőr elleni bírósági eljárás pénteken kezdődött. Kiss szerint haragosai állnak az ügy mögött.

Forrás: XIII. kerületi rendőrkapitányság

Kiss Ernő haragosait sejti az ügy mögött

JÁTSSZ ONLINE!

Tagadta bűnösségét az ittas vezetéssel és hatóság félrevezetésével megvádolt Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornok a Fővárosi Bíróságon pénteken megkezdődött büntetőperben.

A nyomozó ügyészek szerint 2007. november 23-án hajnalban az akkor még a XIII. kerületi rendőrkapitányság élén álló dandártábornok részegen nekihajtott több parkoló autónak, majd azt próbálta elhitetni a hatóságokkal, hogy ellopták az általa használt autót, és egy "alteregója" követte el a cselekményeket. A vád mellett szólhatnak a tárgyaláson ismertetett telefonlehallgatások, valamint a meghallgatott szemtanúk.

A nyugalmazott tábornok a bíróságon nem tett vallomást, de tagadta bűnösségét, és arra utalt, hogy haragosai, a rendőrség, illetve a szervezett alvilág köreiből állhatnak valakik a történtek mögött.

300 ezer forintos nyugdíj

Az ügyben a volt kapitány mellett további három rendőrt vádolnak, egyikük, a XIII. kerületi rendőrkapitányság korábbi gazdaságvédelmi alosztályvezetője hivatali visszaélés gyanúja miatt áll bíróság elé másodrendű vádlottként. A jelenleg nyugállományú rendőr alezredes a vád szerint abban kívánta segíteni a dandártábornokot, hogy a baleset miatti felelősségre vonás alól kibújjon. Mikor a bíróság személyi körülményeiről kérdezte a őket, Kiss Ernő és az egykori alosztályvezető azt mondták, hogy jelenleg mindketten több mint 300 ezer forintos nyugdíjban részesülnek.

A további két rendőri vádlott a XIII. kerületi rendőrkapitányság járőreként elsőnek érkezett az eset helyszínére, és az ügyész kötelességszegéssel vádolja őket. Egyikük, jelenleg is főtörzsőrmesterként, 110 ezer forintos havi fizetésért szolgál a XIII. kerületben, társa már kilépett a testülettől, és egy másik elsőfokú büntetőperben csalással vádolják - hangzott el a tárgyaláson. Egyik vádlott sem tett érdemi vallomást a bíróság előtt, de mind a négyen egybehangzóan tagadták bűnösségüket.

"A nagyfőnök bajban van"

A tárgyaláson meghallgatott egyik szemtanú arról számolt be, hogy kutyasétáltatás közben látta a XIII. kerületi Petneházy utcában történt balesetet, amely után a járművezető "kábán ült az autóban", majd amikor kiszállt, "bizonytalanul mozgott", szemmel láthatóan ittas volt. A szemtanú elmondta azt is, hogy a kiérkezett járőrök egyike - a harmadrendű vádlott - elsápadt, és kis híján rosszul lett, mikor meglátta a helyszínt. A tanú kérdésére akkor azt mondta, hogy "a nagyfőnök", egy tábornok az autó vezetője, majd a tanú füle hallatára telefonált elöljáróinak, hogy "Kiss nagy baj van".

A szemtanú a tárgyaláson is felismerte és azonosította Kiss Ernő személyében a balesetet okozó autó vezetőjét. A tárgyaláson ismertettek több, a másodrendű vádlott által a baleset utáni órákban folytatott, titkosszolgálati eszközökkel rögzített telefonbeszélgetést is, amelyek tanúsága szerint Kiss Ernő "akadozva", trágár stílusban arról beszélt a másodrendű vádlottak, hogy balesetet szenvedett a Petneházy utcában, és nem tudja, mit csináljon. Aztán a másodrendű vádlott beszélt a kapitányság más tisztjeivel arról, hogy "valamit ki kéne találni", de "kérdés, hogy ki látta".

A tárgyaláson nem derült ki, és az eljárás szereplői sem kívántak arról beszélni, hogy a másodrendű vádlott telefonját miért, milyen ügyben hallgatták le az illetékes hatóságok 2007. november elejétől. A bíró a tárgyaláson megjegyezte, hogy amikor az ügy irataival foglalkozott, "nem tudta nem észrevenni", hogy az eset után nem sokkal a XIII. kerületi rendőrkapitányság szinte teljes vezetői állománya kicserélődött. Nemcsak Kiss Ernő távozott, de a kapitányságvezető-helyettes is, akit tanúként hallgattak meg pénteken.

Sorozatos áthelyezések

Kiss 2003 májusától 2007. november 23-ig volt Angyalföld rendőrfőkapitánya. Vezetői megbízatását indokolás nélkül vonta vissza az országos rendőrfőkapitány. 1994 májusában egyszer már felfüggesztették Kisst, akkor az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) gazdaságvédelmi főosztályának vezetői állásából kellett távoznia, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és nekirohant egy fának.

Kiss a Horn-kormány idején, 1996. szeptember 1-jétől a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette főigazgatóként, egyben az országos rendőrfőkapitány-helyettesi feladatkört is ellátta. Az Orbán-kormány hivatalba lépésekor az ORFK bűnügyi főigazgatója lett. E posztjáról hivatalosan egészségügyi okokból váltották le 1998. december 1-jén, azután rendelkezési állományban volt, és a Belügyminisztériumban látott el tanácsadói feladatokat.

A leváltásának előzménye az volt, hogy Kiss 1998 novemberében levizelte a Teve utcai rendőrségi központot. Akkor azzal védekezett, hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szed, és ez válthatta ki azt a rosszullétet, amely miatt könnyített magán.

A Kiss Ernő és társai elleni büntetőper következő tárgyalásán, júniusban folytatódik a bizonyítás, majd sor kerülhet a perbeszédekre és az elsőfokú ítélet kihirdetésére is a Fővárosi Bíróságon.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Beliczay László Pályaelhagyókat termelnek Hoffmann kedvenc szakjai Az átlagnál alacsonyabb bér, magasabb munkanélküliség vár azokra, akik természettudományi képesítést szereznek a hazai felsőoktatásban, így a többi szak átlagánál ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: Falcon Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+) A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »