Összeül a honvédelmi bizottság az izraeli repülők miatt

Vágólapra másolva!
Kedden tárgyalja az Országgyűlés honvédelmi bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli vadászgépek ügyét. A rendkívüli ülést a Fidesz kezdeményezte. Szekeres Imre honvédelmi miniszter és a szocialista tagok is azt ígérték, részt vesznek az ülésen.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli ülést tart kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli gépek ügye miatt. A fideszes kezdeményezésre összehívott tanácskozáson Szekeres Imre honvédelmi miniszter és az MSZP-s bizottsági tagok is részt vesznek.

A parlamenti honlapon olvasható meghívó szerint az ülésre Szekeres Imre mellett meghívták a Külügyminisztérium, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselőit. Bocskai István, a honvédelmi tárca szóvivője hétfőn azt mondta, Szekeres Imre elmegy az ülésre, és minden segítséget megad a bizottság munkájához, bár jobbnak tartották volna, ha a miniszter javaslata szerint a testület együtt tanácskozna a külügyi bizottsággal.

Tóth Károly, a honvédelmi bizottság szocialista tagja hétfőn azt ígérte, az MSZP-s testületi tagok elmennek a tanácskozásra.

Simicskó István, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke szombaton jelentette be, hogy a honvédelmi bizottság fideszes tagjai kezdeményezték, kedden üljön össze a testület a magyar légtérben gyakorlatozó izraeli repülők ügye miatt. Szerinte a kormány illetékesei, illetve a honvédelmi miniszter így magyarázatot adhatnának a történtekre. Továbbra is úgy látják, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszternek le kellene mondania a történtek miatt - tette hozzá.

A Magyar Nemzet csütörtökön számolt be arról, hogy múlt hét szerdán az izraeli légierők két gépe kétszer megközelítette a Ferihegyi repülőtér leszállópályáját Vecsés irányából, majd leszállás nélkül távozott.