A Volánhoz vezethet a Daimler-botrány magyar szála

Vágólapra másolva!
A Volánbusz 2005-ös járműbeszerzése lehet a korrupciós botrányba keveredett német Daimler autógyár vesztegetési ügyének magyar szála - derül ki az amerikai igazságügy-minisztérium keresetéből. Az [origo] birtokába kerültdokumentum szerint a Volán 32 Mercedes-buszt vásárolt egy olyan cégtől, amelynek az ügyletben résztvevő üzleti partnere 300 ezer euró kenőpénzt bocsátott magyar kormánytisztviselők rendelkezésére.
Vágólapra másolva!

Több mint 300 ezer eurót fizethettek ki kenőpénzként magyar kormánytisztviselőknek a Volánbusz egy buszvásárlási ügylete kapcsán - szerepel abban a keresetben, amelyet a Daimler német autógyár körüli vesztegetési botrányban nyújtott be az amerikai igazságügy-minisztérium. A Volánbusz 2005-ben 32 Mercedes-buszt vásárolt, ez az autómárka a Daimler tulajdonában van. Az amerikai igazságügy-minisztérium szerint a vásárlás nyélbe ütéséért hatalmas jutalékot ajánlottak fel a közbenjáróknak.

Az amerikai igazságügyi minisztérium kedden nyújtott be keresetet egy szövetségi bírósághoz, és ebben azt állította, hogy a Daimler 1998 és 2008 közt több tízmillió dollárral vesztegetett meg kormánytisztviselőket világszerte. A minisztérium szerint a cég a kenőpénzekkel akart kedvező feltételeket kiharcolni járműveinek értékesítéséhez: a Daimler a vádakat részben el is ismerte azzal, hogy vállalta, kártérítést fizet az amerikai minisztériumnak.

Az [origo] által is megtekintett kereset szerint a megvesztegetett 22 ország között Magyarország is szerepel, a 76 oldalas iratból 1 oldalt tesz ki a Magyarországra és Ausztriára kiterjedő korrupciós ügy leírása. A dokumentumban konkrétan megemlítik az EvoBus Hungária Kft. nevét: ez a cég 2003-ban vette át a Daimler Mercedes és Setra márkáinak autóbuszüzletágát, és részt vett a Volánbusz 32 darabos busztenderében. A keresetben az áll, hogy a 32 buszt az EvoBus Hungáriától vette meg a Volánbusz, ebből 17 járművet azonban az EvoBus Hungária az ügylet előtt közvetlenül az EvoBus Austria nevű osztrák cégtől vásárolt meg. A 17 buszt a cég 1 678 170 euróért vette és körülbelül 1 745 000 eurós áron (ma 461 millió Ft) adta tovább a Volánbusznak, vagyis mai árfolyamon 17,5 millió forintot keresett az ügyleten.

A tranzakcióval egyidőben az amerikai kereset szerint az EvoBus Austria 333 370 euró (ma 88 millió forint) "jutalékot" fizetett ki az amerikai USCON cégnek azzal a megállapodással, hogy az összeg egészét vagy egy részét magyar kormánytisztviselőknek továbbítsák. A 76 oldalas dokumentum szövegszerűen nem állítja, hogy a magyar illetékesek a pénzt át is vették, csak azt, hogy az EvoBus Austria a rendelkezésükre bocsátotta azt.

Az USCON az amerikai igazságügyi minisztérium szerint eredetileg egy Delaware-ben bejegyzett cég volt, de már 2003-ban, a kifizetések előtt 2 évvel megszűnt. Az EvoBus Austria 2006 októberében 2005-re visszadátumozott, színlelt tanácsadói szerződéssel próbálta takargatni a kifizetést, de az amerikai kereset szerint egyértelmű, hogy a cég semmilyen ellenszolgáltatást, valódi tevékenységet nem végzett a pénzért.

Az [origo] megkereste az amerikai vádakkal kapcsolatban a Volánbusz Zrt-t, a cég kommunikációs osztályán azonban egyelőre nem kívánták kommentálni az értesüléseket. A cég közölte, egyelőre még nincs konkrét állásfoglalása az ügyben, az illetékes részlegek gyűjtik az információkat a 2005-ös buszvásárlás körülményeiről, és valamikor a délután folyamán közleményt adnak majd ki róla.