Külföldi betegek miatt nyomoznak az elitkórházban

Vágólapra másolva!
Közokirat-hamisítás gyanújával nyomoz a rendőrség az Állami Egészségügyi Központ egyik korábbi orvosa és főnővére ellen, akik a gyanú szerint magyar taj-számokkal visszaélve külföldi betegeknek biztosítottak ellátást a kórház VIP-osztályán. A Magyar Nemzet szerint a páciensek közt szerb és ukrán bűnözők is voltak.
Vágólapra másolva!

Magyar társadalombiztosítási jogosultság nélkül, taj-számokkal visszaélve, azokat meghamisítva kezeltek éveken át külföldi pácienseket az Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) VIP-belgyógyászatán - írta szombati számában a Magyar Nemzet. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja: a külföldiek közt "a nemzetközi szervezett bűnözés világából ismert" szerb és ukrán betegek is voltak.

Az ÁEK vezetősége beismerte, hogy az ügyben tavaly belső vizsgálat indult, de sem Szilvásy István főigazgató, sem más nem kívánt nyilatkozni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint az ügyben közokirat-hamisítás gyanújával folyik eljárás, az osztályt korábban vezető doktornőt, a főnővért és a tolmácsot hallgatták ki gyanúsítottként. A rendőröknek azonban nem a kórház szólt a feltételezett bűncselekményről, hanem a Katonai Biztonsági Hivatal jelzése alapján indult eljárás.

A rendőrség szerint ukrán betegeket kezeltek a VIP-osztályon, amihez létező magyar taj-számokkal éltek vissza, amelyeknek tulajdonosai nem tudtak erről. A BRFK még vizsgálja, hogy hány külföldi állampolgárt láttak el így, mekkora kár érte a hazai társadalombiztosítást, és a jogosulatlan kedvezményezettek hogyan honorálták a VIP-osztályon kapott ellátást.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a doktornő közalkalmazotti jogviszonyát a gyanúsítotti kihallgatása után a saját kérésére megszüntették. A főnővér a belső vizsgálat kezdetén betegszabadságra ment, azóta sem munkaképes. Az intézmény megvonta tőle a hozzáférést a betegek adatait tartalmazó rendszerhez.