Több mint harminc gép vesztegel Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Több mint harminc repülőgép vesztegel a ferihegyi reptéren az izlandi vulkánból származó hamufelhő miatt elrendelet légtérzárlat miatt. Egyelőre bizonytalan, mikortól repülhetnek újra a gépek, ezért a repülőtéren tétlenül várakoznak a dolgozók.
Vágólapra másolva!

A légtérzár miatt szinte a teljes Malév-flotta, valamint egyebek mellett a British Airways, a Lufthansa és az Alitalia egy-egy Airbus típusú gépe is a ferihegyi repülőtéren vesztegel - közölte a Budapest Airport (BA) szombaton.

Több mint harminc gép várakozik a repülőtéren, ezek elhelyezését a tavaly nyáron megépült, 80 ezer négyzetméteres új betonon tudták megoldani. A karbantartók hatalmas fóliákkal zárják le a hajtóműveket és a repülőgépek külső egységeit, hogy megvédjék azokat a portól, illetve egyéb külső sérülésektől.

Bizonytalan helyzet

Egyelőre bizonytalan, hogy mikor oldják fel a légtérzárat, emiatt viszont sok repülőtéri dolgozó "kényszerű tétlenségre van kárhoztatva", hiszen nincs utasforgalom, amit ki lehetne szolgálni. Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója elmondta, hogy ugyanannyian álltak munkába szombaton, mintha nem lenne légtérzár, hiszen nem lehet tudni, hogy az pontosan meddig tart.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mindent gépet töröltek

A forgalmi előtérre beosztott dolgozókon kívül a pihenőidőben lévő fegyveres biztonsági őrök is takarításba kezdtek, hogy hasznosan töltsék az időt: felszedik a szél által befújt szemetet a beton közeléből - közölte a BA. A magyar légteret pénteken este hét órától zárták le, 24 órára. A légtérzár feloldásáról vagy meghosszabbításáról a Légügyi Igazgatóság szakemberei döntenek a légi irányítás és a repülésmeteorológiai szolgálat szakembereivel történt folyamatos egyeztetés és konzultáció után.