[origo] itthon

100
90

Pórázütéstől gurult be állítása szerint a bőnyi állatmenhely vezetőjének gyilkosa

MTI|Független Hírügynökség|2010. 04. 20., 12:57|Utolsó módosítás:2010. 04. 20., 13:52|

Beismerte tettét a bíróságon az a 31 éves férfi, aki 2008 őszén meggyilkolta a bőnyi állatmenhely tulajdonosát, Eva Rhodest. Az egykor ismert osztrák modellnek a férfi alkalmi munkásként dolgozott, de összevesztek, ezért egy baltával fejbevágta a 65 éves nőt, majd elégette a holttestet.

Forrás: MTI

Itt találták meg a holttestet

JÁTSSZ ONLINE!

KORÁBBAN

Kedden kezdődött a bőnyi állatmenhely tulajdonosának, a 65 éves egykori modellnek, Eva Rhodesnek a meggyilkolása miatt indult per a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon. A gyilkossággal egy 31 éves ózdi férfit vádolnak, aki korábban alkalmi munkásként dolgozott a menhelyen. Az első tárgyaláson a férfi beismerte a bűnösségét, és azt mondta, megbánta tettét, amely miatt emberöléssel és kifosztással vádolják.

A 65 éves korában meggyilkolt Eva Rhodes korábban ismert bécsi modell volt, tizenkét éven át a Győr melletti Bőnyön üzemeltetett állatmenhelyet, 2008 szeptemberében azonban eltűnt. Sokáig közigazgatási eljárás keretében vizsgálták az eltűnését, mert többször terepszemle után sem találtak bűncselekményre utaló nyomot, de később kiderült, hogy a nő gyilkosság áldozata lett.

A gyilkosság hátterében egy elszámolási vita állt, a férfi ugyanis távozni akart a menhelyről és már napok óta kérte bérét, de az asszony nem fizette ki. A gyilkosság estéjén a férfi és az asszony összevesztek, Eva Rhodes egy kutyapórázzal megütötte. A vádirat szerint a férfi ekkor ököllel arcul csapta az asszonyt, majd egy balta nyelével fejbevágta. A holttestet elégette, a maradványokat pedig elrejtette a menhellyel szembeni telken. Ezután pár ezer forinttal és Rhodes laptopjával távozott a helyszínről. 2009 áprilisában fogták el.

A férfi a tárgyaláson azt mondta, még csak pár napja dolgozott a menhelyen, de megromlott a főnökével való viszonya. Kifogásolta, hogy a menhelyen élő macskákkal együtt, egy matracon kell aludnia, miközben szerinte Rhodes állandóan szidta őt és a munkáját. Fel akart mondani, de szerinte az asszony halogatta járandósága kifizetését. Végül akkor gyilkolta meg, amikor a nő a vitában azt állította, nem érdemel pénzt a munkájáért, majd ráütött egy pórázzal.

Az ügyben még négy tárgyalási napot tűztek ki, ítéletet várhatóan a hónap végén hirdetnek.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »