Nem kell leállítani a 2-es metró az alagút sérülése miatt

Vágólapra másolva!
Nem kell leállítani a 2-es metrót az alagút megsérült fala miatt. A metróépítését felelős cég szerint a 4-es metró építésekor keletkezett a hiba, de az alagutat csak az üzemzárás után javítják ki.
Vágólapra másolva!

Nem kell felfüggeszteni a 2-es metró forgalmát, hogy kijavítsák a metró alagútjában keletkezett hibát - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság kedden. A DBR korábban azt közölte, hogy megsérült a 2-es metró alagútjának fala a 4-es metró építéséhez kapcsolódó munkálatok során, így elképzelhető, hogy leállítják a piros metró közlekedését.

A közlemény szerint a Baross térnél, a Rottenbiller utcai felüljáró egyik pillérének megerősítése közben az alagútépítő Bamco egyik alvállalkozója a cölöpfúróval megsértette a 2-es metró alagútjának a falát.

A DBR Metró Projekt Igazgatóság illetékes mérnöke a helyszínen leállította a cölöpfúrás munkálatait. Az alagút falán egy tízszer tíz centiméteres lyuk tátong, de csak kevés talajvíz jutott be a forgalmi térbe. Az alagutat üzemzárás után javítják ki. Elképzelhető, hogy addig lassabban haladnak a szerelvények az érintett szakaszon - közölte a DBR.