[origo] itthon

100
90

Egyelőre biztosan nyitva marad a magyar légtér, hatóránként döntenek

MTI|[origo]|2010. 04. 20., 10:51|Utolsó módosítás:2010. 04. 20., 19:22|

Egyelőre nem zárják le a magyar légteret az izlandi hamufelhő miatt a légügyi hatóságok. A légiirányítás mostantól hatóránként térképet ad ki a hamuhelyzetről. A Malév pedig keddi járatai jelentős részét elindítja. Az is kiderült. hogy kedden újabb hamufelhő éri el Magyarországot, de a déli szél miatt szombaton kitisztulhat a levegő.

Forrás: AFP

Levehetik a ponyvákat Ferihegyen

JÁTSSZ ONLINE!

Nyitva marad a magyar légtér 6000 méter felett és alatt is, legközelebb hat óra múlva döntenek arról, hogy elrendelik-e a légtérzárat, az előrejelzések alapján erre azonban nem kell számítani - mondta keddi sajtótájékoztatóján Hangyál Gyula, a HungaroControl légiforgalmi vezérigazgató-helyettese. Arról azonban a légitársaságok döntenek, hogy elindítják-e a járatokat.

Hangyál szerint arról azonban a légitársaságok döntenek, hogy elindítják-e járataikat. Hangyál azt mondta, hétfőn éjszaka a szakemberek új eljárásrendet dolgoztak ki, ez alapján a hamu hatását és súlyosságát két kategóriára osztották. Erről minden hatodik órában térképet adnak ki és jelölik, hogy melyik az a légtér, amelyben nem szabad repülni a szennyezettség miatt. Ez jelenleg az Izlandhoz közeli országok légtereit érinti, Nyugat-Európa jelentős részét nem. A másik kategória a potenciálisan szennyezett légtér, ezekben az országokban az államok döntenek arról, hogy biztonságos-e a repülés - mondta.

Berényi Lívia, az Országos Meteorológiai Szolgálat repülésmeteorológusa azt mondta, hogy kedd hajnalban egy újabb hamufelhő érte el az országot, amely 5000 méter alatt található. Az áramlás északnyugati marad, amely újabb, nagyobb koncentrációjú hamufelhőt hozhat az ország felé, ha aktív marad az izlandi vulkán. Hozzátette, hogy jelentősebb javulás szombattól várható, amikor délire fordul az áramlás és a mediterrán térségből frissebb levegő érkezik az ország fölé.

Hajnali 2 órától a Balassagyarmat-Szentgotthárd vonaltól nyugatra korlátozták a repülést, 6000 méter felett lehetett csak repülővel közlekedni. Korábban azt is közölte a HungaroControl, hogy újabb hamufelhő érkezett, ami várhatóan be is teríti Magyarországot.

Ferihegy is működik

Kedden kora délutánig 23 járat indult el Ferihegyről, a Malév gépeinek jelentős része is felszállt - közölte Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) kommunikációs vezetője. A Malév elindította járatait a Közel-Keletre és a közeli országokba is - mondta, hozzátéve: a Wizzair, az Austrian Airlines, a CSA és az El Al gépei is felszálltak Ferihegyről.

Szilágyi elmondta, hogy a legtöbb nyugat-európai országba a légitársaságok még törölték járataikat, de a kelet- és dél-európai úticélok felé egyre több repülőgépet indítanak el.

Mielőtt bárki elindul Ferihegyre, tájékozódjon a légitársaságoknál, hogy milyen járatokat indítanak - mondta Szilágyi. Erre az időszakra a repülőtér áttervezte honlapját és csak a legfrissebb járatinformációkat, illetve a légitársaságok elérhetőségeit közlik.

Nekilendül a Malév

A legtöbb járatát elindítja kedden a Malév, miután megváltozott az Európai Unióban a légtérkorlátozás meghatározása - közölte a légitársaság kedden. A Malév csak azokra a célállomásokra indul, ahová biztonságosan lehet repülni. A légitársaság Tel Aviv-ba és Moszkvába mentesítő járatot is tervez indítani. Törölték viszont kedden a légitársaság reggeli járatait és további kilenc napközbeni járatát Helsinkibe, Hamburgba, Koppenhágába, Londonba, Milánóba, Stockholmba, Frankfurtba és Dublinba.  

Felszállnak a Malév gépei a balkáni, kelet- és dél-európai, illetve a közel-keleti országokba, ezen túl indulnak járatok Amszterdamba, Párizsba, Madridba és Berlinbe is. A mentesítő járatokkal elsősorban azok az utasok utazhatnak, akik az elmúlt napok járattörléseiben érintettek.

Az EU tagországok közlekedési miniszterei hétfőn állapodtak meg abban, hogy a légteret három zónára osztják: tiltott, akadálytalanul repülhető és kockázatosnak minősített körzetekre. Az egyes zónák határait mindig az adott országra jellemző meteorológiai viszonyok és a felhőzet függvényében határozzák meg a nemzeti közlekedési hatóságok.

Pénteken 19 órakor lépett érvénybe teljes légtérzár Magyarországon az izlandi Eyjafjöll vulkán április 14-i kitörése miatt. A vulkáni hamu megbénította Európa - így Magyarország - légiközlekedését egész hétvégére. Végül hétfőn 12 órakor oldották fel a hazai légtérzárlatot.

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »