A tanárok messzebb mennének a Fidesz által megpendített ötletnél

Vágólapra másolva!
A tanárok fokozottabb végelméről szóló törvény lehet az egyik első jogszabály, amelyet a kormányzásra készülő pártok benyújtanak az új parlamentnek. A fideszes politikusok nyilatkozatai alapján ez azt jelenti, hogy szigorúbban fogják büntetni a tanárok elleni támadásokat. A pedagógusok szakszervezete biztonsági őröket is szívesen látna az iskolákban.
Vágólapra másolva!

A kormányzára készülő Fidesz és KDNP egyik legelső javaslata a tanárokkal szembeni erőszak visszaszorítását szolgáló törvény lesz az MTI információi szerint (az első nyolc javaslatról itt olvashat). A pedagógus szakszervezetek már tavaly sürgették, hogy a kormány jogszabály-módosításokkal állja útját az utóbbi néhány évben szerintük megszaporodott pedagógusok elleni támadásoknak, de a kabinet csak a törvény előkészítéséig jutott.

A Büntető törvénykönyv (Btk.) szerint a pedagógusok - munkavégzés közben - ma is közfeladatot ellátó személynek számítanak (mint az ápolók, mentősök, tűzoltók, postások és lelkészek is), tehát kiemelten védi őket a törvény. A Btk-ban külön bűncselekményként szerepel a "közfeladatot ellátó személy elleni erőszak", amit három év börtönnel lehet büntetni, sőt, akár öttel is, ha csoportosan, vagy felfegyverkezve éri őket támadás. Emellett a törvény súlyosabb büntetési tételt ír elő emberölés és rablás esetén is, ha az áldozat közfeladatot ellátó személy.

Law and order

Ezen csak akkor lehetne szigorítani, ha külön bűncselekménnyé nyilvánítanák a tanárok elleni támadásokat, vagy általában megemelnék a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak büntetési tételét. Ez illeszkedne is a Fidesz által jelzett, a közbiztonság erősítését ígérő irányvonalba. Orbán Viktor pártelnök a választások második fordulója után tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján példáu többször használta a "law and order" kifejezést. Ez szó szerint azt jelenti, törvény és rend, ugyanakkor az amerikai republikánusok körében népszerű politikai felfogás elnevezése is. Hívei szerint a bűnözés ellen az egyetlen hatékony eszköz a minél szigorúbb büntetés.

Más fideszes politikusok többször jelezték, hogy a közbiztonság erősítését az új kormány egyik legfontosabb feladatának tekintik. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, a párt alelnöke még februárban beszélt arról, hogy 1-5 évre növelnék a pedagógusokkal szemben elkövetett erőszakos cselekmények büntetési tételét. "Mindenki számoljon azzal, hogy ha egy tanárt pofon vág, akkor le kell ülnie egy évet" - mondta Kósa, aki szerint nyitottak arra is, hogy ezt más közfeladatot ellátó személyekre is kiterjesszék.

Hasonló törvényt fogadtak el tavaly Szlovákiában, ahol a tanárokat "védett személyekké" nyilvánították. Ezzel a pedagógusok - a büntetőjogi védelem szempontjából - a terhes nőkkel, vagy a gyerekekkel kerültek egy kategóriába: már a megfenyegetésük is három év szabadságvesztéssel büntethető. A tanárok elleni támadások nem szűntek meg teljesen, legutóbb múlt héten, Szepesolasziban támadtak feldühödött szülők egy iskola tanáraira.

Bizottság már volt

Hiller István oktatási és kulturális miniszter tavaly márciusban, egy parlamenti interpellációra adott válaszában azt mondta: gyorsított bírósági eljárásra lenne szükség a tanárok elleni erőszakot elkövetők ellen, szerinte ez lehet a hatékony eszköz a tanárok elleni erőszakkal szemben. Hiller akkor azt mondta, már kezdeményezte az igazságügyminiszternél a pedagógusok védelmét szolgáló, jogi szabályozás felülvizsgálatát. Hiller még egy bizottságot is felállított, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke tavaly nyílt levélben bírálta a minisztert. Szerinte a Hiller által összehívott testületben egyetlen gyakorló pedagógus sem kapott helyet, illetve nem fogadta el az érdekképviseletek jogszabály-változtatási javaslatait. Ezek közt - a parlamenti pártoknak is megküldött - javaslatok közt szerepel ugyan az is, hogy kötelező jelleggel, gyorsított eljárásban kelljen elítélni a pedagógusok támadóit, de az érdekvédőknek egy sor más ötletük is van az iskolai agresszió visszaszorítására. A PSZ elnöke pénteken az [origo]-nak azt mondta, örülnek, hogy az új kormány figyel a problémára, de a törvényjavaslat ismerete nélkül még nem akart véleményt alkotni a Fidesz elképzeléseiről.

Áthelyezés és biztonsági őr

A szakszervezet tavaly márciusban megfogalmazott, hatpontos javaslata egyebek mellett lehetővé tenné, hogy a 18 éves korig tartó tankötelezettség teljesíthető legyen régi típusú - tehát közismereti tárgyakat nem tartlalmazó - hároméves szakmunkásképzéssel is. Ennek a javaslatnak - amely Gallóné szerint a szülői képviseletek kezdeményezésére került a csomagba - többek közt az lehet az értelme, hogy nem ragadnának túlkoros gyerekek az általános iskolákban.

Az érdekképviselet emellett szabálysértéssé tenné azt, ha a szülő nem működik együtt a gyerekeit felügyelő oktatási intézménnyel: például hiába hívják, nem megy be az iskolába. Az önkormányzatoknak pedig lehetőséget adnának arra, hogy szükség esetén gyorsan másik iskolába helyezzék át a problémás tanulókat. A szakszervezet emellett szükségesnek érzi azt is, hogy kötelező legyen biztonsági őrt alkalmazni az iskolában.

A szakszervezet javaslata találkozik a Fidesz elképzeléseivel abban a kérdésben, hogy a 6 és 18 év közötti gyerekek után csak akkor adnának családi pótlékot, ha iskolába járnak. A PSZ még át is nevezné a családi pótlékot iskolalátogatási támogatásra, amely megvonható, felfüggeszthető lenne, ha nem jár a gyerek iskolába. Februárban Kósa Lajos is azt mondta: kormányra kerülésük esetén csak az a szülő kaphatja meg a családi támogatást, akinek gyereke rendszeresen jár iskolába. Az MTI pénteki információi szerint pedig ez is egyike lesz az első törvényeknek, amelyeket az új parlamentben benyújtanak majd a fideszes képviselők.