Újra szétverték a zalaegerszegi holokauszt-emlékművet

Vágólapra másolva!
Megrongálták a zalaegerszegi holokauszt-emlékművet - közölte a helyi zsidó hitközségi elnök vasárnap. Az emlékművet már húsvétkor is megrongálták, és csak pár hete fejeződött be a rendbehozatala.
Vágólapra másolva!

Ismét megrongálták a holokauszt-emlékművet Zalaegerszegen, alig néhány héttel a helyreállítása után. A talapzaton álló oszlopot ledöntötték, a világítótesteket pedig kirúgták a helyükről - közölte Siklósi Vilmos, a helyi zsidó hitközség elnöke vasárnap. Az emlékmű megrongálása és egy részének ledöntése miatt a hitközség vasárnap feljelentést tett - tette hozzá. Mint mondta, szombaton, a késő délutáni órákban meg sértetlen volt az emlékmű.

A közterületen álló emlékművet az elmúlt hetekben állíttatta helyre az önkormányzat. A húsvéti ünnepek alatt a talapzaton álló oszlopot döntötték le a helyéről. Ezt megelőzően 2005-ben ellopták róla a műtárgyakat, a helyreállítása akkor mintegy 700 ezer forintjába került a városnak.

Az emlékművet a holokauszt 60. évfordulóján állították fel a zsidó áldozatok emlékére a zalaegerszegi zsidó temető előtti parkban. A bronzzal díszített emlékművön annak a 868 zalaegerszegi polgárnak a neve olvasható, akiket 1944-ben hurcoltak el koncentrációs táborokba.