Nem akar parlamenti alelnök lenni Lendvai Ildikó

Vágólapra másolva!
Nem tartja elegánsnak Lendvai Ildikó távozó pártelnök, hogy ő legyen az Országgyűlés egyik alelnöke, és így újra egy magas posztot töltsön be. Az MSZP éléről lemondott politikus a frakcióvezetésben sem venne részt, kizárólag képviselőként dolgozna a jövőben. Az egyik parlamenti alelnöki posztot az MSZP töltheti be.
Vágólapra másolva!

Lendvai Ildikó nem kíván sem a frakcióvezetésben, sem az Országgyűlés vezetésében tisztséget betölteni, miután megválik az MSZP-ben betöltött pártelnöki tisztségétől - erről az MSZP elnöke hétfőn beszélt a párt frakciójának ülése előtt.

Lendvai elmondta, nem pályázik az MSZP-nek járó parlamenti alelnöki posztra, mert úgy érzi, nem lenne elegáns megoldás, ha az pártelnöki posztjától megválva "átülne" a szocialistáknak járó legmagasabb közjogi tisztségbe. A parlamenti munkában és a politikában természetesen részt kívánok venni a jövőben - tette hozzá.

Hétfői ülésén az MSZP parlamenti képviselőcsoportja frakcióvezetőt választ, erre a tisztségre Mesterházy Attilát javasolja az elnökség. A frakció jövő hétfőn dönt a frakcióvezető-helyettesek személyéről, valamint a parlamenti alelnöki és az országgyűlési jegyzői posztra javasolt személyekről. Az 59 fős MSZP-frakció hétfői alakuló ülésén a tervek szerint megválasztja vezetőjét és dönt a szervezeti és működési szabályzatáról is.

Lendvai Ildikó az MSZP június eleji kongresszusáig marad a párt elnöke, itt választanak majd helyettes új vezetőt. Korábban a sajtóban több olyan hír is megjelent, hogy ha az MSZP a parlamenti alelnöki tisztségre Lendvai Ildikót jelölné.