Az NBH szemét is szúrja a moszkvai ingatlaneladás

Vágólapra másolva!
A titkosszolgálat szerint is súlyos szabálytalanságok történtek a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet eladása körül - írja egy belső dokumentumra hivatkozva a Magyar Nemzet. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szerint az ingatlant évekkel a szerződéskötés előtt eladták, az értékbecslésnél pedig a piaci ár töredékét állapították meg. Az NBH a cikk megjelenés után azt közölte, hogy az ügyben begyűjtött információkat megküldték a nyomozóh atóságoknak.
Vágólapra másolva!

A Nemzetbiztonsági Hivatal is foglalkozott a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásával - írja a Magyar Nemzet, amely idéz a hivatal 2010. március 16-i összegzéséből. "Egy ismeretlen személyi kör évekkel a tényleges szerződés megkötése előtt, tisztázatlan körülmények között értékesítette a Magyar Köztársaság moszkvai kereskedelmi képviseletét" - áll a lap által idézett dokumentumban, amely szerint számos szabálytalanság történt az ügylet körül.

A Magyar Nemzet szerint a titkosszolgálat megállapította, hogy különösen kirívó volt az értékbecslési eljárás során elkövetett szabálytalanság, a vételárat ugyanis a valós piaci ár töredékében, mintegy négymilliárd forintban határozták meg, miközben a tényleges ellenérték 15-20 milliárd forintra tehető. A titkosszolgálati jelentés szerint az értékbecslés a 17 027 négyzetmézetes épületből mindössze 5000 négyzetmétert vett számításba, a kiállítótermet, az éttermeket, a folyósokat, és a föld alatti terneket figyelmen kívül hagyták. A nemzetbiztonsági jelentés - a Magyar Nemzet szerint - feltételezi, hogy az ingatlant megvásárló luxemburgi bejegyzésű Diamond Air jelentős profittal értékesítette tovább az ingatlant.

Az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt tavaly novemberben kezdett el nyomozni a Központi Nyomozó Főügyészség. A Magyar Nemzet szerint az NBH az általa összegyűjtött információkat elküldte az ügyészségnek. A hivatal hétfőn az MTI-nek megküldött közleményében azt írta: az NBH valóban átadta a rendelkezésére álló információkat a nyomozó hatóságnak. A közlemény szerint az átadott információkat a NBH a törvények legszigorúbb betartásával gyűjtötte össze. Az NBH az ügyről az [origo] megkeresésére nem kívánt részleteket elárulni.

A kereskedelmi képviselet eladásának zavaros körülményeire először az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről (MNV) szóló tavaly szeptemberi jelentése hívta fel a figyelmet. Az [origo]-nak az ingatlaneladásáról szóló cikksorozatát itt találja. A jelentések legsúlyosabb megállapítása, hogy a moszkvai ingatlant már jóval az előtt eladták, hogy az erről szóló pályázatot kiírták volna. E szerint az ingatlant megvásárló cég, Diamond Air 2008 márciusában utalta át a 3,5 milliárd forintos vételárat az MNV-nek. Az ingatlan eladásáról szóló pályázatot azonban csak hónapokkal később, 2008 júliusában írták ki. A zártkörű pályázaton a Diamond Air nevű cég nyert, ráadásul a vételár is megegyezett a cég által korábban átutalt összeggel.