Még nem találták meg Orbánék a titkosszolgálatok helyét

Vágólapra másolva!
Még nem döntött a Fidesz arról, hogy a titkosszolgálatok melyik minisztérium alá tartozzanak, a döntés napokon belül megszülethet. Mivel a pártnak kétharmados parlamenti többsége van, gyakorlatilag bármelyik tárca alá elhelyezheti a titkosszolgálatokat. A szolgálatok vagy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium, vagy Orbán Viktor leendő kormányfő szűk környezetének irányítása alá kerülhetnek. 
Vágólapra másolva!

Bár Orbán Viktor kedden ismertette a várhatón május végén megalakuló kormányának felépítését, továbbra sem dőlt el, kinek a felügyelete alá tartoznak majd a titkosszolgálatok. A Fidesz sajtóosztálya megkeresésünkre kedden azt válaszolta, hogy a következő napokban-hetekben dőlhet el a kérdés.

A polgári titkosszolgálatokat az elmúlt ciklusokban többnyire tárca nélküli miniszterek felügyelték. Az első Orbán-kormány idején 1998-2002 között a Fidesz egyik legbefolyásosabb emberének tartott Kövér László, majd később Demeter Ervin töltötte be ezt a posztot. Az első Gyurcsány-kormány idején Kiss Péter kancelláriaminiszter felügyelte a titkosszolgálatokat, 2007-től azonban Gyurcsány Szilvásy György személyében tárca nélküli miniszterre bízta ezt a feladatot.

A korábbi kormányok azért ezt a megoldást választották, mert az 1995-ös titkosszolgálati törvény szerint a szolgálatokat nem felügyelheti a rendészetért, a honvédelemért, illetve az igazságügyért felelős miniszter. A törvény módosításához kétharmados parlamenti többségre van szükség. Mivel a Fidesz a választásokon több mint kétharmados többséget szerzett, így egyedül is módosítja a törvényt, vagyis a titkosszolgálatok azon tárca felügyelete alá helyezheti, ahova csak akarja.

De a pártnak a kétharmados többség arra is lehetőséget ad, hogy átszervezze az öt szakszolgálattal működő titkosszolgálatot. Jelenleg a polgári titkosszolgálatok közül a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) foglalkozik a belső elhárítással, az Információs Hivatal a külföldi hírszerzéssel, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat pedig a technikai eszközöket biztosítja. A katonai vonalon a Katonai Biztonsági Hivatal a határon belül, a Katonai Felderítési Hivatal pedig külföldön szerez információkat.

Az [origo]-nak több fideszes politikus azt állította, hogy több koncepció is készült arról, hogy hova kerüljenek a titkosszolgálatok az új kormányzati struktúrában. Egyik forrásunk szerint elképzelhető, hogy a belső titkosszolgálatok a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá kerülnek majd. Ezzel a tárcának nagyobb súlyt adnának, így a minisztérium hatékonyabban tudna nekiállni a közrend helyreállításának. Ezt pedig különösen fontosnak tartja a Fidesz, Orbán korábban többször jelezte, hogy két héten belül eredményeket szeretnének elérni a közbiztonság terén. Ebben a koncepcióban a külföldi hírszerzés vagy a Külügy-, vagy a Honvédelmi Minisztérium alá tartozna.

A másik koncepció szerint a titkosszolgálat a kormányfő közvetlen környezetének irányítása alatt állna. Egyik, a terület működésére rálátással rendelkező forrásunk arról nem beszélt, hogy ez a Varga Mihály vezette Miniszterelnökség, vagy pedig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium lenne, amelyet kormányfőhelyettesként Navracsics Tibor irányít. Ezt a verziót indokolhatják az új kormányzati struktúra központosító törekvései is, illetve az is, hogy ezt a verziót alkalmazzák Nagy-Britanniában is. A minisztériumok számát jelentősen lefaragó kormányzati struktúra ötletét pedig szintén a brit minta alapján dolgozta ki a Fidesz.

Bármelyik verzió valósul is meg, valószínűleg összevonásokat is tervez a titkosszolgálatoknál a Fidesz, többek között a külföldi hírszerzéssel foglalkozó katonai és polgári, illetve a belső elhárítással foglalkozó katonai és polgári szolgálatokat vonhatják össze. Erről már augusztusban is írt a Fideszhez közel álló Magyar Nemzet. A lap többek között úgy fogalmazott, hogy megoldás lehet, ha egy belföldre és egy külföldre specializálódott szervezet jönne létre, mindkettő egyaránt szolgálna katonai és polgári célokat.

Varga Mihály, aki a kormányfő politikai hátországát jelentő Miniszterelnökség vezetője lesz, az [origo]-nak azt mondta: több koncepció is létezik arról, hogy hova kerüljenek az új struktúrában a titkosszolgálatok. Varga ezekről nem akart részleteket mondani, mindössze azt közölte, hamarosan megszületik a döntés. Hende Csaba leendő honvédelmi miniszter nem kívánt nyilatkozni az ügyben az [origo]-nak. Pintér Sándor leendő belügyminiszter hétfőn az MTI-nek azt mondta: abban esetben nyilatkozik a titkosszolgálatokról, ha a kormány úgy dönt, hogy azok a tárcához tartoznak.