Több repülőjárat kimarad szerdán a vulkáni hamu és a görög sztrájk miatt

Vágólapra másolva!
A görögországi légiirányítók sztrájkja miatt a Malév egyik athéni járata kimarad, a skót és az északír légtéret pedig a vulkáni hamufelhő miatt zárták le, ezért az oda irányuló járatok sem közlekednek.
Vágólapra másolva!

A görögországi légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt a Malév szaloniki és egyik athéni járata szerdán kimarad, a késő esti azonban már rendben közlekedik - mondta az MTI-nek szerdán reggel Szilágyi Károly, a Budapest Airport (BA) szóvivője. A Malév szóvivője szerint az utasokat tájékoztatták, illetve tájékoztatják arról, hogy a legközelebbi géppel utazhatnak majd el. Hegedűs Ádám hozzátette, hogy a szerda esti athéni járatot a tervek szerint nem kell törölni. Görögország légterét várhatóan szerda este 23 óráig zárják le. Amennyiben a görög sztrájk nem folytatódik csütörtökön, további fennakadástól nem kell tartani - tette hozzá a Malév szóvivője.

A skót és az északír légtérben szerdán reggel 7 órától légtérzárat rendeltek el, ennek következtében a Ryainair Prestwick-i járata marad ki. A brit légtérben szerdán 19 óráig 10 repülőtér környéki légteret zártak le. Szerdán délelőtt a korábbi ígéreteknek megfelelően több skóciai repteret lezártak, a zárlat a nagy skóciai repülőterek közül jelenleg Glasgow-ra, Prestwickre és Invernessre vonatkozik. A skót főváros, Edinburgh, valamint a két legnagyobb északnyugat-angliai város, Manchester és Liverpool légikikötője működik. A brit polgári légügyi hatóság előrejelzése szerint szerda délutántól várhatóan lezárják az észak-írországi főváros, Belfast mindkét repülőterét is. Szilágyi Károly a fentiek miatt, a térségbe utazni szándékozóknak azt javasolja, indulás előtt tájékozódjanak a légitársaságok, illetve az érintett repülőterek honlapjáról az esetleges korlátozásokról.

A dublini repülőtér szerdán ismét nem indít és nem fogad gépeket az izlandi vulkáni hamufelhő miatt - jelentette be az ír polgári légiforgalmi hatóság (IAA). A főváros repülőterének forgalmát, helyi idő szerint 11 (közép-európai idő szerint 12) órától állítják le. A nyugat-írországi Shannon repülőtér forgalma zavartalan - tették hozzá, a corki légikikötőről azonban nem szóltak. A Malév szóvivője elmondta: kedden is hasonló volt a helyzet, szerdán reggel Dublinból még el tudott jönni a budapesti járat, Budapestről pedig csak este indul Dublinba gép, de természetesen csak akkor indul el, ha addigra újra fogad a reptér.

A hét elején a hetek óta tartó izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője éri el a skót és az észak-ír térséget. A brit polgári légügyi hatóság (CAA) kedd este jelentette be, hogy a légtérzár a két országrész felett brit idő szerint szerda reggel 7 órától - közép-európai idő szerint 8 órától - lép életbe, és "feltételezhetően" az összes skót és északír repülőtéren leáll a forgalom. A hamufelhő továbbterjed dél felé, és érinthet északnyugat-angliai és észak-walesi repülőtereket is.