Május 29-én lesz az MDF országos gyűlése

Vágólapra másolva!
Május 29-én lesz a Magyar Demokrata Fórum országos gyűlése. A fő napirendi pont a párt alapszabályának módosítása lesz, amelynek során újra meghatározzák azt is, hogy hosszútávon milyen politikai irány mellett kötelezi el magát az MDF.
Vágólapra másolva!

A Magyar Demokrata Fórum Országos választmánya úgy döntött, hogy 2010. május 29-én lesz a párt országos gyűlése, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja az MDF alapszabályának módosítása lesz - áll Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnökének közleményében.

A választmány az alapszabály-módosítás előkészítésére bizottságot állított fel. A közlemény szerint az országos gyűlésnek az alapszabály-módosításakor újra meg kell határoznia azt is, hogy hosszútávon milyen politikai irány mellett kötelezi el magát. A közlemény szerint a választmány arról is döntött, hogy az országos gyűlésig tagfelvételi és szervezetalakítási moratóriumot rendel el a hagyományoknak megfelelően. A választmány felhívja az MDF helyi szervezeteinek figyelmét, hogy kezdjék meg a felkészülést az önkormányzati választásokra. Térképezzék fel az együttműködési lehetőségeket más szervezetekkel egy sikeres szereplés érdekében - áll a közleményben.

Az MDF országos választmánya április 24-én döntött úgy, hogy május 8-ára összehívja a párt országos gyűlését, amelyen a teljes tisztújításról dönthettek volna a tagok. Karsai Péter, az MDF elnökségi tagja május 4-én az MTI-nek azt mondta, hogy szombaton nem lehet országos gyűlést tartani, mivel lejárt a küldöttek mandátuma, ezért újakat kell választani. Mint mondta, az új küldöttek választása hosszabb procedúra, ezért is kellett az országos gyűlés időpontját megváltoztatni.