Ujhelyi Istvánt jelöli az MSZP a parlament alelnöki posztjára

Vágólapra másolva!
Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelöli az országgyűlés alelnöki posztjára az MSZP. Puch László pártigazgató és Szabó Vilmos korábbi külügyi államtitkár a szocialista frakció helyettes vezetője lesz. Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy a hat ellenzéki bizottsági helyből hármat ők kapjanak.
Vágólapra másolva!

Ujhelyi Istvánt, az MSZP alelnökét jelölik az Országgyűlés alelnöki posztjára a szocialisták - döntöttek a párt hétfői frakcióülésén. A frakció titkos szavazással a képviselőcsoport helyettes vezetőjévé választotta Szabó Vilmos külügyi államtitkárt és Puch László pártigazgatót. A frakcióigazgató - frakcióvezető-helyettesként - Tóbiás József maradt. Azt már korábban eldöntötték, hogy az MSZP frakcióját Mesterházy Attila vezeti.

Az MSZP Göndör István korábbi frakcióvezető-helyettest és Nyakó István szóvivőt jelöli az országgyűlési jegyzői posztjára. Mesterházy Attila elmondta, hogy a kabinetek mellett létrehoznak tanácsadó testületeket azok számára, akik társadalmi munkában szeretnék szakmailag segíteni az MSZP-t. Ezeknek a munkájában vehetnek részt például azok a korábbi országgyűlési képviselők, akik most nem kerültek be a parlamentbe.
A tanácsadó testületek tagjait és elnökét a frakcióvezető kéri fel. Mesterházy szerint a kabinetek elkezdtek dolgozni az MSZP által elsőként benyújtandó törvényjavaslatokról.

Az MSZP továbbra is három bizottsági elnöki posztot szeretne

Az MSZP ragaszkodik ahhoz, hogy a Fidesz által felajánlott hat bizottsági elnöki helyből hármat kapjanak meg. A pénteki egyeztetésen az LMP azt javasolta, hogy mindhárom ellenzéki párt két bizottsági helyet kapjon, de az MSZP szerint az ő javaslatuk - amelynek értelmében az LMP-nek csak egy elnöki poszt jutna - tükrözné a pártok társadalmi támogatottságát.

Mesterházy Attila szerint az MSZP elsődlegesen a költségvetési, a foglalkoztatási és a külügyi bizottság elnöki posztját szeretné. A külügyi bizottság elnöki posztjáról vita van a Fidesz és az MSZP között, a kormánypárt ezt a posztot megtartaná magának. Ha a Fidesz nem változtat a véleményén, akkor a szocialisták számára a fogyasztóvédelmi bizottság elnöki posztja is elfogadható - közölte Mesterházy.

Mesterházy Attila arra a kérdésre, az alakuló ülésig meg tudnak-e egyezni egymással az ellenzéki pártok, azt válaszolta: az ellenzék azért ellenzék, mert nincs együttműködési kényszere. Jelezte: ha nem sikerül megállapodni, akkor a Fidesznek kell meghatároznia, hogy milyen parlamenti struktúrában, hogyan működjön az Országgyűlés.