Vágólapra másolva!
Budaházy György és hét társa fejenként 1 millió forintnyi kártérítést követel a rendőrségtől, mert szerintük jogtalanul állították elő őket 2003-ban és 2004-ben. Budaházy ügyvédje arról kérdezné a BRFK jogi képviselőit, hogy nem változtatják-e meg magatartásukat a kormányváltás miatt.
Vágólapra másolva!

Kedden folytatódott az a polgári per a Fővárosi Bíróságon, amelyben Budaházy György és 7 társa kártérítést követel a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól. Budaházy társai fejenként 1 millió forint nem vagyoni kártérítést követelnek a rendőrségtől, mert szerintük demonstrációjuk alkalmával jogtalanul bilincselték meg és állították elő őket.

A tárgyaláson a kommandósok által kísért Budaházy Györgyöt tapssal és üdvrivalgással fogadta a hallgatóság a tárgyalóteremben. A felperesek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás azt kérte a bíróságtól, nyilatkoztassa az alperes BRFK jogi képviselőit, nem változtatnak-e elutasító magatartásukon, mert - úgymond - az áprilisi választásokon megbukott az a rendszer, amit eddig képviseltek. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az őrizetbe vett demonstrálókat a rendőrségen nem tájékoztatták a védőválasztás lehetőségéről, hozzátartozóikat nem értesítették, és méltatlan körülmények között tartották fogva őket.

A rendőrök Budaházy Györgyöt és társait 2003 áprilisában, illetve 2004 áprilisában tartott demonstrációjuk, plakátragasztásuk alkalmával megbilincselték és előállították, de a bíróság felmentette őket az önkényuralmi jelkép használatának vádja alól. A felmentő ítéletekre hivatkozva a tüntetők nem vagyoni kártérítést követelnek és azt, hogy a rendőrség napilapokban közzétett nyilatkozatban ismerje el, hogy megsértették személyi jogaikat.

A rendőrség szerint nem jár kártérítés, mert a rendőrök a demonstrálókról, illetve a plakátragasztókról joggal feltételezték, hogy magatartásuk törvénysértő. A demonstrálók olyan plakátokat ragasztottak ki, amelyeken az Európai Unió jelképe mellett egy horogkereszt és egy ötágú vörös csillag is látható, az EU-tagság ellen tiltakozó szöveg kíséretében: "lehet nemet is mondani".

Az alperes rendőrség jogi képviselői szerint a kormányváltás a polgári per érdemét nem érinti, egyezségre pedig nincs felhatalmazásuk. A per egy későbbi időpontban - amit a bíróság hivatalból tűz majd ki -, a felperesek további meghallgatásával folytatódik. Azt követően várhatóan ítéletet is hirdet Pataki Árpád bíró.