Elvesztette a nemzetbiztonsági bizottságot a Jobbik

Vágólapra másolva!
Elvesztette a nemzetbiztonsági bizottság elnöki helyét a Jobbik a házelnök döntése értelmében. Az országgyűlés megszavazta a bizottságok összetételéről és vezetéséről szóló javaslatot.
Vágólapra másolva!

Az országgyűlés elnöke, Schmitt Pál által jegyzett határozati javaslat szerint a Jobbik elveszíti a nemzetbiztonsági bizottság elnöki helyét, és a költségvetési bizottság vezetését kapja helyette. A nemzetbiztonsági bizottság élére az MSZP jelölhet elnököt.

Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója az [origo]-nak azt mondta: még nem tudják, kit fognak elnöknek jelölni a nemzetbiztonsági bizottságba. Most küldi ki az e-mailt a frakciótagoknak arról, hogy hétfőre javasoljanak elnököt. Szerinte azért nincs még jelöltjük, mert eredetileg nem úgy készültek, hogy az övék lesz ez a poszt. Tóbiás azt mondta: nincs túl sok szóba jöhető emberük, aki ezzel foglalkozott volna korábban, például Tóth Károly, aki az előző ciklusban a bizottság alelnöke volt, már nem képviselő.

A határozati javaslatról az országgyűlés szavazott, és elfogadta azt. Ezzel gyakorlatilag véglegessé vált a bizottsági helyek, és vezetői posztok elosztása. A Jobbik Dr. Nyikos Lászlót jelöli a költségvetési bizottság élére. Az összes bizottsági hely megoszlását a parlament honlapjáról, innen töltheti le. A dokumentumból csak a szocialista bizottsági elnökök és alelnökök neve nem derül ki, a párt frakciója ugyanis ezekben a személyi kérdésekben csak a jövő héten dönt.

A nemzetbiztonsági bizotság vezetése körül az elmúlt napokban nagy vita alakult ki az MSZP és a Jobbik között. Bár a szocialisták kedden még belementek, hogy a Jobbik kapja a bizottság vezetői posztját, később visszatáncoltak, és pénteken reggel már nem is voltak hajlandóak aláírni a bizottsági helyekről szóló nyilatkozattervezetet.

A Jobbik ugyanakkor kirekesztőnek titulálta az MSZP-t - amiért az azt mondta, még a tagok között sem szeretne jobbikost látni a nemzetbiztonsági bizottságban -, és azt közölte, ragaszkodni akar a nemzetbiztonsági bizottsághoz, amelynek élére Staudt Gábort, jogi kabinetje vezetőjét jelölte. Mivel a vitát nem sikerült eldönteni, Schmitt Pál nemrégen megválasztott házelnök kezébe került a döntés.

A bizottsági helyek körüli bonyolulttá váló konfliktusról bővebben itt olvashat.