[origo] itthon

100
90

Eltörölné az egyéni jelölteket a következő választásra az MSZP

[origo]|2010. 05. 17., 17:11|Utolsó módosítás:2010. 05. 17., 18:03|

Egyéni képviselőjelöltek nélkül, kizárólag területi és országos listákkal képzeli el a jövő választási rendszerét az MSZP, amely a Fidesz hétfői javaslatával szöges ellentétben álló törvénytervezetet nyújtott be a választási reformról. A szocialisták szintén 200 fő alá csökkentenék a parlament számát, de kivennék a rendszerből azt az összetevőt, amely a Fideszt alig 50 százalék feletti támogatással is kétharmados többséghez segítette. A két párt azonos témájú javaslatában szinte egyetlen közös pont sincs.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Mesterházy másik ötletet dobott be

JÁTSSZ ONLINE!

A Fidesz reformtervétől teljesen eltérő javaslattal rukkoltak elő a parlament létszámának csökkentésére az MSZP vezetői hétfőn. A párt alapjaiban változtatná meg a magyar választási rendszert azzal, hogy teljesen eltörölné az egyéni választókerületeket: a szocialisták többé nem szeretnének egyéni jelölteket versenyeztetni, kizárólag területi listákban és egy országos kompenzációs listában gondolkodnak.

A hat vezető szocialista képviselő, köztük Mesterházy Attila, Lamperth Mónika és Göndör István által jegyzett, 20 oldalas javaslat 199 főssé tenné a jelenleg 386 fős parlamentet. A javaslat indoklásában a politikusok azt ígérik, hogy a törvénnyel arányosabban és hatékonyabban jelenik majd meg a parlamentben a választói akarat, és az egyszerűsített választási rendszerben évente mintegy 4 milliárd forintot lehet majd megtakarítani, mivel a választás így egyfordulóssá válik.

A magyar választási rendszer eddig három pillérre épülő vegyes rendszer volt, amelyben a szavazópolgárok egy egyéni képviselőre és egy pártlistára szavazhattak. A képviselők 45 százaléka egyéni választókerületekből, 40 százaléka listán került a parlamentbe, a maradék 15 százalék pedig a töredékszavazatok alapján kiosztott kompenzációs listáról jutott be. Ebből a rendszerből az MSZP teljesen kivenné az eddig legnagyobb súllyal szereplő egyéni jelölteket, és csak a listás helyeket tartaná meg: 176 képviselő területi (megyei és fővárosi) listákon, 23 képviselőt a töredékszavazatok alapján elnyerhető országos listán juttatna a parlamentbe.

A szocialisták azt írják, hogy a csökkentett parlamenti létszám mellett nem indokolt fenntartani az egyéni jelöltek rendszerét, ezért javasolják annak eltörlését. A párt ugyanakkor így a választási rendszer azon részétől szabadulna meg, amelyben az idei választásokon 176 helyből mindössze kettőt tudott megszerezni. Az egyéni jelöltek rendszere nagyban járult hozzá ahhoz, hogy a Fidesz a választásokon kétharmados többséget tudott szerezni, noha listán országos összesítésben csak 52,73 százalékot szerzett.

Listás ajánlások és alkotmányos mulasztások

Az MSZP tervei szerint erős pártszervezet támogatása nélkül a jövőben szinte lehetetlen lenne elindulni a választásokon. Az ajánlószelvények rendszerét a párt úgy alakítaná át, hogy megyénként az összes helyben megszerezhető mandátum 500-szorosának megfelelő ajánlást kelljen összegyűjteni. Országos listát a szocialisták tervei szerint a jövőben is csak az a párt állíthatna, amelyik legalább 7 területi listát tudott állítani. A javaslat továbbra is megtartja a kispártok parlamentbe jutását megnehezítő 5 százalékos küszöböt is.

Az MSZP-s javaslat indoklásában azt állítja, hogy a választókerületek megszüntetésével különösebb gond nélkül oldja meg a kerületek eddigi aránytalanságából eredő alkotmányos mulasztást. A javaslat, amely részletekbe menően foglalkozik eljárási kérdésekkel, az igazolással való szavazás menetével és a választási bizottságok jogaival is, nem tér ki ugyanakkor a választási rendszer másik nagy mulasztására, a magyarországi kisebbségek parlamenti képviseletére.

A terjedelmes törvényjavaslat által felvázolt rendszer teljesen ellentétes a Fidesz hétfőn benyújtott javaslatával, amely az egyéni választókerületek számát csökkentené ugyan, de az eddigivel azonos súlyban tartaná meg. A Fidesz épp a szocialisták által hangsúlyosnak szánt területi listákat szüntetné meg, és helyettük egyetlen országos listán tenné lehetővé a listás szavazást. Mivel a két, azonos témában benyújtott törvényjavaslat közül a fideszes verzió mögött a parlamentben kétharmados többség van, a szocialista indítvány elfogadására várhatóan semmi esély nincs a parlamentben. (A Fidesz kisebb parlamentről és választási reformról szóló törvényjavaslatáról itt talál részleteket.)

[origo] címlapon»

Forrás: MTI/Magócsi Márton Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja? Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »