Közel száz útszakasz járhatatlan az országban

Vágólapra másolva!
A hétfőinél is rosszabb a helyzet a viharos időjárás és a rengeteg csapadék miatt az utakon, kedden ugyanis közel száz útszakasz került víz alá. Egyedül Észak-Magyarországon közel ötven út vált részben járhatatlanná, de vannak gondok Győr-Moson-Sopron megyében is. Több település továbbra is megközelíthetetlen.
Vágólapra másolva!

Az erős esőzések miatt keddre az előző napinál is több, összesen 96 útszakasz került víz alá a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által üzemeltetett mintegy harmincezer kilométernyi úthálózaton belül - közölte a cég sajtószóvivője az MTI-vel. A legtöbb kár az észak-magyarországi, illetve a dél-dunántúli utakon keletkezett, de a folyamatos esőzések miatt komoly gondokkal küzdenek Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megyében is - mondta Pécsi Norbert Sándor, hozzátéve, hogy a társasághoz tartozó úthálózatban eddig több száz millió forintnyi kár keletkezett.

A pontos felmérést nehezíti, hogy számos szakasz jelenleg is víz alatt áll, alig megközelíthető - jegyezte meg. A valószínűleg folytatódó esőzés nyomán kialakuló áradások, valamint a levonuló árhullámok miatt további útszakaszok elöntésére lehet számítani.

A szóvivő szerint a nagy mennyiségű csapadék az utak repedésein keresztül egészen az útalapig jutott, így az elöntött szakaszok teherbírása csökkent, amelyek következtében burkolathibák és süllyedések jöttek létre. Az átfolyó víz számos helyen elmosta az útpadkát, "rézsűcsúszást, rézsűsúvadást és iszapelöntést okozott", míg a viharos szél nem csak fákat és ágakat döntött az utakra, hanem jelzőberendezések, jelzőtáblák sokaságát is megrongálta - mondta Pécsi Norbert Sándor.

Gondok Észak-Magyarországon

Csaknem ötven közút egy-egy szakasza vált többé-kevésbé járhatatlanná az árvíz és vízátfolyások, illetve földcsuszamlás miatt Észak-Magyarországon - tájékoztatta a közútkezelő társaság területileg illetékes ügyelete kedden az MTI-t. A Hernád áradása miatt zárták le a Hernádszentandrás és Pere közötti utat. Eger és Noszvaj között földcsuszamlás miatt korlátozták a forgalmat, Kápolna és Tófalu között pedig a 3,5 tonnás össztömeget meghaladó járművek nem hajthatnak az útra.

Nem lehet közlekedni Novajidrány és Vizsoly között sem. A Bodrog áradása miatt zárták le a Bodrogolaszi és Sárospatak közötti út egy szakaszát, a Sajó áradása miatt pedig a Sajóecseg és Boldva közötti utat. Ugyancsak víz alatt van a Sajólád és Bőcs közötti út Bőcs belterületén. Szikszón a Vadász-patak vize hömpölyög a 3-as úton, amely itt személyautóval járhatatlan.

Vízátfolyás miatt nem lehet közlekedni a Csécse községet a 21-es úttal összekötő úton, lezárták a forgalom elől a Szarvasgede és Csécse közötti utat is, miként a 37-es számú főutat is Sátoraljaújhely belterületén. Járhatatlan az Alsóvadász és Homrogd, a Ládbesenyő és Edelény, a Sajókaza és Felsőnyárád, az Adács és Vámosgyőrk, az Ináncs és Encs közötti út, a bükkszentlászlói és a martonyi bekötő út, a sajógalgóci bekötő út, a vadnai út a hosszúrévi Sajó-hídig. Víz borítja a detki, a tardonai is az izsófalvi utat is.

Több település, így Tornabarakony, Tornaszentandrás személyautóval továbbra is megközelíthetetlen.

Lezárt utak Győr-Moson-Sopronban

A Cuhai-Bakony-ér áradása miatt újabb utat kellett lezárni Győr-Moson-Sopron megyében kedd délelőtt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ügyeletese az MTI-vel. Reggel fél tíz óta nem lehet behajtani a Banát Bőnnyel összekötő útra - mondta Varga Bálint, hozzátéve, hogy az áradás miatt Rétalapot továbbra is csak munkagéppel lehet megközelíteni, Mezőörsre pedig csak egyetlen úton lehet bejutni, és tart még a Tét-Felpérc, valamint a kajárpérci bekötőút zárja.