Spanyollal és hittannal folytatódik az érettségi pénteken

Vágólapra másolva!
Spanyol nyelvvel, katolikus és református hittannal, továbbá bibliaismeret-Hit Gyülekezete írásbelikkel folytatódik az érettségi pénteken.
Vágólapra másolva!

Reggel 8 órakor a spanyol nyelvi közép- és emeltszintű, 14 órától a katolikus, református hittan, valamint a bibliaismeret-Hit Gyülekezete emeltszintű írásbelikkel folytatódnak a tavaszi érettségik. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint spanyol nyelvből középszinten hatvannégy helyszínen 249, emelt szinten tizenhárom helyszínen 364 vizsgázó érettségizik.

Középszinten a vizsga időtartama 180 perc, amelyből az első rész, az olvasott szöveg értése 60 perces, a második, nyelvhelyesség feladatsorának megoldására fél óra áll rendelkezésre. Szünet után szövegértési feladat következik 30 percben, végül íráskészségükről kell számot adniuk a diákoknak egy 60 perces feladatsor kitöltésével. A 240 perces emelt szintű vizsgán ugyanezek a vizsgarészek szerepelnek azonos sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30 és 90 perc. Az íráskészség feladatsorának megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár.

A katolikus, illetve református hittan vizsgatárgyakból mindössze egy-egy, míg a bibliaismeret-Hit Gyülekezete vizsgatárgyból három helyszínen öt vizsgázó tesz emelt szintű érettségi vizsgát. A katolikus hittan emelt szintű írásbeli vizsgája három órán át tart, az elérhető maximális pontszám 70 pont. Az írásbeli vizsgán két megadott téma közül lehet választani. A vizsgadolgozat terjedelme minimum 1300 szó.

A református hittan emelt szintű írásbeli vizsgája szintén három óra, az elérhető maximális pontszám 100 pont. Az írásbeli vizsgán két téma közül lehet választani. A maturáló a választott témáról értekező dolgozat műfajában fejti ki a megadott cím tartalmát. A vizsgadolgozat terjedelme legalább 1300 szó.

A bibliaismeret-Hit Gyülekezete vizsgatárgy emelt szintű írásbeli vizsgája 180 percig tart, az elérhető maximális pontszám 100 pont. Az írásbeli vizsga két feladatlapból áll, amelyeket csak egymás után lehet megoldani. Az első feladatlap bibliaismereti feladatsort tartalmaz, amelyet egy óra alatt kell megoldani, az elérhető pontszám 40 pont. A második feladatlap szövegalkotási feladatsort tartalmaz, a megoldásra rendelkezésre álló idő 120 perc, az elérhető pontszám 60 pont.