Sikertelen autós üldözés után került meg egy lopott kocsi Budapesten

Vágólapra másolva!
Autós üldözés volt szombat hajnalban a fővárosban: a rendőrök egy lopott autó nyomába eredtek, de a tolvaj lerázta őket. Nem sokkal később azonban meglett az ellopott jármű, és a feltételezhető elkövető is - közölte a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Szombat hajnalban, nem sokkal öt óra előtt egy férfi észrevette, hogy valaki éppen lopja az autóját a fővárosi II. kerületben, a Pusztaszeri úton. Azonnal hívta a rendőrséget, majd egy másik autóba vágta magát, és követni kezdte ellopott kocsiját az Árpád hídon át az M3-as autópálya felé. A rendőrök szirénázva száguldottak utánuk, majd az autópálya kivezető szakaszán fel akarták tartóztatni a tolvajt, rendőrautóval elállták az útját, a férfi azonban hirtelen a város felé vette az irányt, és végül sikerült leráznia a rendőröket.

Az ellopott kocsit nem sokkal később a XIV. kerületben, az Amerikai úton találták meg a rendőrök, nyitott ajtóval és járó motorral - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az elkövetőről kapott személyleírás alapján egy közeli villamosmegállóban igazoltattak egy férfit, aki zihált és össze-vissza beszélt. Előállították, mivel a rendőrség szerint feltehetően ő próbálta meg eltulajdonítani az autót.