Tolvajok rongáltak meg egy szolnoki szivattyútelepet

Vágólapra másolva!
Árvíz esetén akár Szolnok egyik városrésze is veszélybe kerülhetett volna, mert ismeretlen tolvajok megrongáltak egy szivattyútelepet, ami miatt nem lehetett volna útját állni a víznek.  A vízügyi hatóság közveszély okozás miatt tett feljelentést.
Vágólapra másolva!

Egy városrész lakóinak biztonságát veszélyeztették azok az ismeretlenek, akik hétfőn megrongálták és részben ellopták az Alcsi szivattyútelep nyomócsövének elzáró szerkezetét Szolnokon - közölte az MTI-vel Lovas Attila, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. A szakhatóság közveszély okozás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a rendőrségen.

A tolvajok a kerítést és a kapukat is ellopták. Tettükkel nem csupán több százezer forint értékű kárt okoztak, de Szolnok Alcsi nevű városrészének lakóit is veszélybe sodorhatták volna, az elzáró szerkezet hiányában ugyanis nem lehet megakadályozni a terület esetleges elöntését.

Az igazgató azt mondta: jelenleg a folyó teljes szakaszán árvízvédelmi készültséget tartanak fenn, a vízállás napról-napra emelkedik. A lopást a védekezésben részt vevő segédőri szolgálat munkatársai jelentették, akiknek egyébként az árvízi jelenségek észlelése a feladata. A Köti-kövízig műszaki biztonsági szolgálata hétfő estig elvégzi a nyomócső biztonságos helyreállítását.