Nem kommentálja a rendőrség a Stohl drogügyeiről szóló pletykákat

Vágólapra másolva!
Barátainak is adhatott kábítószert balesete estéjén Stohl András, aki a rendőrség szerint ittasan, pszichotróp anyagok hatása alatt okozott súlyos balesetet május elején - írja saját értesüléseire hivatkozva a Blikk. A rendőrség nem kommentálta az értesülést, és sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy felmerült-e az ügyben drogterjesztés gyanúja. A Blikk szerint Stohl akkor is terjesztőnek számítana, ha ingyen adott volna kábítószert barátainak.
Vágólapra másolva!

Kábítószer terjesztésével is meggyanúsíthatja a rendőrség a május elején súlyos közlekedési balesetet okozó Stohl Andrást - írja saját, meg nem nevezett forrásból származó információira hivatkozva a keddi Blikk. A lap informátora szerint a nyomozókban tanúmeghallgatások során merült fel a gyanú, hogy a színész barátait is megkínálta a gyanú szerint általa is használt anyaggal: ez akkor is terjesztésnek számít, ha Stohl nem kért pénzt a drogért.

Stohl András május 8-án hajnalban, Fót közelében okozott közúti balesetet, melyben egy ember súlyosan, egy ember pedig könnyebben sérült. Az orvosszakértői vélemény megállapította, hogy Stohl közepesen ittas volt a balesetkor, később pedig a rendőrség közölte, hogy a színész vér- és vizeletmintájában tiltott pszichotróp anyagot találtak. Stohlt ezután kábítószerrel való visszaélés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Blikk keddi száma szerint a rendőrség tanúvallomások alapján azt gyanítja, hogy a baleset előtti estén Stohl Andrással együtt szórakozó emberek is fogyasztottak kábítószert. Mivel ők nem rendszeres fogyasztók, a Blikk szerint erős a gyanú, hogy a színésztől kapták a drogot. Ha ez bebizonyosodik, a lap szerint Stohl jóval súlyosabb büntetésre számíthat, és előztes letartóztatásba is kerülhet.

Az ügyben nyomozó Pert Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea a Blikk értesüléseit az [origo]-nak sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta kora reggel. A szóvivő azt mondta, nem tudja, mire alapozza értesüléseit a lap, azonban a folyamatban lévő nyomozás miatt valószínűtlen, hogy a rendőrségtől ilyen jellegű információk kerülnek ki. A szóvivő azt ígérte, utánajár a Blikk értesüléseinek, és még délelőtt tájékoztatja a fejleményekről az [origo]-t. Késő délelőtt végül Kovács Viktória, a főkapitányság másik szóvivője közölte: utánanéztek az ügynek, de a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kommentálják a Blikk értesüléseit.

Stohl Andrásnak korábban volt rendőrségi ügye kábítószer-fogyasztás miatt. A Fővárosi Főügyészség 2007 áprilisában vádat emelt egy kábítószercsempész banda ellen, és a vádiratban fogyasztóként szerepelt Stohl is. A színész a vád szerint több alkalommal kokaint vásárolt a csoport egyik tagjától. Az ügy tárgyalásán elhangzott, hogy az egyik vádlott azt vallotta: többször fogyasztott együtt kokaint a színésszel. Stohl vállalta az elterelést, ezért megszüntették vele szemben az eljárást. 2006 júniusában, amikor Stohl az [origo] Vendégszobájának vendége volt, az egyik olvasó azt kérdezte tőle, tényleg szívott-e már marihuánás cigarettát, mire Stohl igennel felelt.

A Blikk szintén saját információk alapján azt írja, hogy a Stohl májusi balesetében összetört autójának átvizsgálása során a drogkereső kutyák is kábítószernyomokat találtak, "többször bejeleztek". A lap egy meg nem nevezett, illetékes rendőrre hivatkozva azt írja, hogy a kocsiban feltehetően kisebb mennyiségű drogot tartott a színész.