Figyelmen kívül hagyták a lezuhant lengyel elnöki gép pilótái a vészjelzéseket

Vágólapra másolva!
A Lech Kaczynski lengyel elnököt és kíséretét szállító Tu-154-es rendszere automatikusan jelzett a pilótáknak, hogy alacsonyan repülnek, mégis figyelmen kívül hagyták a riasztásokat - közölte egy lengyel lap szerdán. A katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság szerint eddig minden jel arra mutat, hogy a pilóták hibáztak. A katasztrófa idején a lengyel légierő parancsnoka is a pilótafülkében volt.
Vágólapra másolva!

A lengyel elnököt szállító repülőgép személyzete figyelmen kívül hagyta a talaj veszélyes közelségét jelző, vagy a gép felemelésére utasító automatikus riasztásokat. "Amikor 100 méteres magasságban voltak, fel kellett volna emelniük a repülőt, nem pedig folytatni a leszállást" - mondta el Edmund Klich, a katasztrófa körülményeit vizsgáló nyomozócsoport lengyel tagja a Rzeczpospolita lengyel lapnak a pilótafülkében elhangzottak alapján.

Klich kedden azt is elmondta, hogy a lengyel légierő parancsnoka, Andrzej Blasik tábornok is a pilótafülkében volt a katasztrófa idején, de az adatrögzítők szerint nem utasította a személyzetet a landolásra. Blasik jelenléte ugyanakkor jelenthetett némi nyomást a pilótáknak. "Ugyan nem stresszelné, ha valamit írna a számítógépén, és a főnöke a háta mögül figyelne? Engem igen" - mondta Klich. A baleset előtt járt egy másik személy is a pilótafülkében, hogy megtudakolja, késik-e a gép, de ő tíz perccel a szerencsétlenség előtt távozott - tette hozzá Klich, anélkül, hogy megnevezte volna az utast.

A szakértő egy másik lengyel lapnak, a Gazeta Wyborczának nyilatkozva azt is kifejtette: a katonai pilóták kiképzésüknél fogva hajlamosak a vakmerő manőverekre. A repülésbiztonsági utasítások figyelmen kívül hagyása gyakori eset a harci pilóták között - fűzte hozzá.

A lengyel elnököt és kíséretét szállító repülő az oroszországi Szmolenszkbe tartott április 10-én, amikor a ködös időben fáknak ütközött nem messze a leszállópályától. A tragédiában 96 ember vesztette életét. A baleset körülményeit vizsgáló vegyesbizottság korábban nyilvánosságra hozott adatai szerint a pilóták hibázhattak, és egyebek mellett figyelmen kívül hagyták az orosz légiirányítás figyelmeztetését, amelyekben kérték a lengyel pilótákat, hogy a rossz időjárás miatt inkább máshol szálljanak le. A műszaki hiba vagy a terrorakció lehetőségét kizárták.