Korlátozza a burka viselését egy spanyol város

Vágólapra másolva!
Megtiltotta Lérida spanyol város a testet és arcot is teljesen takaró hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben. Spanyolországban ez az első ilyen tiltás. A helyi muzulmán közösség azt tervezi, hogy az alkotmánybírósághoz fordul.
Vágólapra másolva!

Spanyolországban elsőként a Katalóniában fekvő, 135 ezres lélekszámú Lérida városa megtiltotta a testet és az arcot teljesen elfedő hagyományos muszlim öltözék viselését a közintézményekben. A léridai önkormányzat pénteken hagyta jóvá azt a javaslatot, amely megtiltja a testet eltakaró burka és az arcot elfedő nikáb viselését.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy az utcákon se lehessen burkát és nikábot viselni, de egy szakértői vélemény szerint ennek ellenőrzése már túllépné a város hatáskörét. A javaslat benyújtását megelőzte egy jogi előterjesztés, amely még csak azt vetette fel, hogy a városháza egyetlen helyiségébe se léphessenek be azok, akik testüket-arcukat teljesen elfedő lepelben jelennek meg.

A helyi muzulmán közösség a döntést követően bejelentette, hogy szükség esetén a madridi alkotmánybíróság előtt támadja majd meg a tiltó rendelkezést. Spanyolországban egyelőre ugyanis nem létezik törvényi szabályozás az iszlám ruhadarabok viselésére vonatkozóan.