Vágólapra másolva!
Régen látott mennyiségű szúnyogra számítanak a kiöntött folyók, patakok, tavak mentén, és a belvizes területeken is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolcon a hétvégén idén már harmadszor irtanak szúnyogot.
Vágólapra másolva!

Szúnyoginvázió fenyeget az árvíz sújtotta térségekben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - írta az Észak-Magyarország pénteken. A csapadékos időjárás, majd pedig az árvíz régen látott szúnyoginváziót indított el, főleg a kiöntött patakok, tavak mentén, de a belvizes területeken is. Miskolcon a csípésszám-vizsgálat olyan magas, hogy a hétvégén ismét szúnyogirtás lesz, annak ellenére, hogy tavasszal már kétszer tartottak.

A megyei napilap azt is megemlíti, hogy nem csak földi, légi, biológiai irtást vetnek be a szúnyoglárvák ellen, hanem szükség lesz a kémiai irtásra is. Edelényben pedig azért is irtják a szúnyogokat, mert ott néhány utcában a szennyvizet is kimosta az ár, a szúnyogok pedig közreműködhetnek a fertőzés terjesztésében.