[origo] itthon
163 milliós hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Mesterházy Ernőt
[origo]|2010. 05. 28., 13:00|Utolsó módosítás:2010. 05. 28., 14:17|Közel 163 millió forintos vagyoni hátrányt okozott Mesterházy Ernő a BKV-nak egy takarítási szerződéssel, ezért bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsította meg az ügyészség, és indítványozták, hogy két hónappal hosszabbítsák meg előzetes letartóztatását. Demszky Gábor korábbi tanácsadóját csütörtökön hallgatták ki, Mesterházy érdemi vallomást tett, de tagadta bűnösségét.
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Csütörtökön újabb bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a BKV-ügyben Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor korábbi tanácsadóját a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyészség közleménye szerint Mesterházy megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy - a BKV Zrt. veszteséges működése ellenére - a társaság vezetőit arra utasította, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve a BKV Zrt. takarítási munkáira vonatkozó szerződést egy általa megjelölt kft-vel kössék meg.
A kijelölt cég az ügyészség szerint nem volt képes az összes szükséges munkát önmagában elvégezni, ezért a cég képviselője rávette a BKV Zrt.-nél hosszabb ideje takarító céget egy konzorciumi szerződés megkötésére. A szerződés miatt több területen a korábbinál indokolatlanul drágább lett a takarítás a BKV egyes területein. Mesterháyz Ernő ezzel az utasítással 162 937526 forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak. Az ügyészség szerint az utasítás felbujtóként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette megállapítására alkalmas, a bűncselekményt a gyanú szerint Mesterházy bűnszervezetben követte el.
Az ügyészség közleménye szerint Mesterházy Ernő a csütörtöki kihallgatáson érdemi vallomást tett, de tagadta bűnösségét. Vallomása során panaszt tett a gyanúsításközléssel szemben. Az újabb fejleményekre is tekintettel a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken indítványozta, hogy további 2 hónappal, 2010. augusztus 05-ig hosszabbítsák meg Mesterházy letartóztatását.
Mesterházy Ernőt, Demszky Gábor személyes tanácsadóját a BKV több vezetőjével együtt február elején vette őrizetbe az ügyészség a BKV-üggyel kapcsolatban, már akkor is felbújtóként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították, előzetes letartóztatását pár nappal később a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélyére hivatkozva kezdeményezte a Fővárosi Főügyészség.
Az [origo] 2008-ban közölt portrét a tanácsadóról, és akkor ismerői úgy írták le, mint Demszky egyik legközelebbi bizalmasát, aki személyes ügyekben is kisegíti a főpolgármestert. Mesterházy Ernő emellett aktív a politikában is, az SZDSZ hatalmai harcainak egyik háttérszereplője volt. A portrét itt találja.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Önti a milliárdokat bankjaiba Spanyolország
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?