Június 20-án választhat új elnököt az MDF

Vágólapra másolva!
A következő, június 20-i országos gyűlésen választ új elnököt és elnökségi tagokat az MDF. A párt szombati küldöttgyűlésén a küldöttek több mint kilencven százaléka a párt fennmaradása mellett voksolt. A lehetséges elnökjelöltek nevei nem hangoztak el.
Vágólapra másolva!

Június 20-án, a következő országos gyűlésen választhat új elnököt az MDF - mondta Viniczai Tibor, a párt alelnöke szombat délután, a párt országos gyűlése után. A következő, június 20-i országos gyűlés feladata lesz az, hogy elnököt és elnökségi tagokat válasszon - jelentette ki.

Mint mondta, a küldöttek több mint kilencvenszázalékos többséggel az MDF fennmaradása mellett voksoltak. Hozzátette: a küldöttek úgy határoztak, az Antall József-i értékrend mellett kötelezik el magukat.

Viniczai azt mondta, hogy a gyűlésen az a javaslat kapott támogatást, amely szerint marad a régi elnökségi struktúra a párton belül. Tehát az a javaslat, mely szerint a párt elnökét két társelnök és öt elnökségi tag segítené, nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást, így a párt alapszabályát sem módosították - tette hozzá.

A küldöttek úgy döntöttek, abban a kérdésben, hogy a párt visszafogadja-e kizárt vagy törölt tagjait, az MDF helyi szervezetei és az országos etikai bizottság dönt majd, ahogy eddig is. Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szerint a teljes tisztújítást az önkormányzati választásokat követően írja majd ki a párt.

Az MTI kérdésére, hogy kik lehetnek a lehetséges elnökjelöltek, a választmányi elnök neveket nem mondott, csak azt mondta, hogy június 20-a előtt még összeül a párt országos választmánya is, ahol sorba veszik azt, hogy a megyei szervezetek kiket jelöltek elnöknek és elnökségi tagoknak.

Mint mondta, az új vezetésnek lesz majd a feladata felkészíteni a pártot az önkormányzati választásra. A gyűlésen megfogalmazódott az igény is, hogy az új vezetés rendezze viszonyát a jobbközép pártokkal - tette hozzá. Egy új építkezés indul meg az MDF háza táján - közölte a választmányi elnök. Újságírói kérdésre válaszolva Makay Zsolt azt mondta: Herényi Károly elnökhelyettes részt vett a gyűlésen, Dávid Ibolya, az MDF április 11-én lemondott elnöke azonban nem, mivel, mint kiemelte, a volt elnök nem küldött.