[origo] itthon
Egyelőre bírja a víztározó gátja Pásztónál
MTI|[origo]|Független Hírügynökség|2010. 06. 01., 22:11|Utolsó módosítás:2010. 06. 02., 8:06|A hasznosi víztározó kritikus vízszintje miatt kétezer ember kitelepítését kezdték meg kedd este Pásztón és Hasznoson, sokan azonban úgy döntöttek, otthonukban maradnak egyelőre. A helyi védelmi bizottság vezetője szerint nem fenyeget közvetlenül a gátszakadás veszélye, de kiszámíthatatlan, hogy mennyi víz kerül még a Mátra patakjaiból a tározóba. A kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki, és készenlétbe helyezték a Magyar Honvédséget is.
Várjuk olvasóink beszámolóit
JÁTSSZ ONLINE!
Nyugalom van egyelőre szerda reggel a Nógrád megyei Pásztón, amelynek térségében veszélyhelyzetet hirdetett ki kedd este a kormány a hasznosi víztározó térségében lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. Az éjszakai információk szerint összesen több mint 2 ezer ember kitelepítését kezdték meg kedd este Pásztóról és Hasznosról. A Magyar Televízió Híradójában szerda reggel az hangzott el, hogy a veszélyeztetett területen 2300-an élnek, de körülbelül 1500-an otthonukban maradtak egyelőre. 183 embert iskolákban helyeztek el, a többiek - nem tudni, hányan - rokonokhoz, ismerősökhöz mentek.
Az [origo] szerda reggel kereste telefonon Pásztó polgármesterét, de a polgármesteri hivatalban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy jelenleg is kint dolgozik a gáton. Pásztóra Budapestről 500 tábori ágyat indítottak útnak, és pszichológusok is segítenek az ott kitelepített embereknek. Mintegy kétezer embert telepítenek ki az esőzés és áradás miatt a Nógrád megyei Pásztón és Hasznoson - közölte a megyei védelmi bizottság még kedd este az MTI-vel. A Becsó Zsolt megyei és Sisák Imre polgármester, a helyi védelmi bizottsági elnök által aláírt sajtóközlemény szerint a rendkívüli intézkedést a hasznosi víztározó térségében lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt kellett elrendelni.
A város fölött található, a Mátra patakjai által táplált hasznosi víztározóban a vízszint a megengedett 14,5 méternél jóval magasabb. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság elnöke a helyszínen az MTI-nek azt mondta: éjfél körül 16,2 méter magasan állt a víz a tározóban. A víztározó vízszintje hajnali 2 órakor 16 méter 24 centi volt, később apadt valamennyit, de az előrejelzés szerint délután újabb eső várható a térségben. A tározó gátja 18 méterig bírja, utána átbukhat azon a víz.
A gát egyelőre stabil
A hasznosi víztározó gátja a jelenlegi szakvélemény alapján stabil, nem kell gátszakadástól tartani - mondta a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság titkára, Ökrös László a helyszínen szerdán kora hajnalban. Szerinte az előrejelzések alapján fennállt annak a veszélye, hogy megtelik a tározó, akkor átbukott volna a víz a gáton, és bekövetkezett volna a gát sérülése vagy csuszamlása - tette hozzá. Kevés esély volt a gát átszakadására, de nem volt kizárható - mondta. A hasznosi víztározóban 2 millió köbméter víz van, gátszakadás esetén ez a mennyiség öntötte volna el Pásztót.
Tatár Attila, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, a védekezésben részt vevő katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség munkatársai, a vízügyi szakemberek és a védelmi bizottságok tagjai szerdán kora hajnalban tájékozódtak a helyszínen a gát állapotáról.
Becsó és Sisék korábbi közleménye szerint sem fenyegetett közvetlenül a víztározó gátjának szakadása, de a Mátrából lezúduló, kiszámíthatatlan vízmennyiség miatt szükségessé vált a Pásztón és Hasznoson a Kövicses patakhoz csatlakozó utcákban élők átmeneti kitelepítése. Az emberek elhelyezését és ellátását a védelmi bizottságok biztosítják, az érintett területek őrzéséről és a lakosság tájékoztatásáról a megyei rendőr-főkapitányság gondoskodik.
A Kormányzati Koordinációs Bizottság veszélyhelyzetet hirdetett ki Pásztó és Hasznos térségében - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedd éjszaka, a testület ülése után. A miniszter szerint a veszélyhelyzet következtében rendkívüli intézkedésekre nyílik lehetőség. Folyik tovább a kitelepítés az Országos Mentőszolgálat megerősített jelenléte mellett, és első fokú készenlétbe helyezték a Magyar Honvédséget is, hogy készen álljon a segítségnyújtásra, ha arra szükség lenne a továbbiakban. Navracsics szerint ugyanakkor a gátszakadás veszélye egészen kicsi.

A víztározót a Mátra patakjai táplálják
"Ki tud ilyenkor aludni?"
Egy pásztói nő az [origo]-nak telefonon kedd este azt mondta, ők úgy tudják, hogy a víztározó gátja szinte biztosan át fog szakadni, és ha ez megtörténik, a víz a Kövicses patakon és a domboldalon keresztül ársztja el a Hasznost és Pásztót. Az emberek szerinte vonakodtak elhagyni házaikat, ők is csak a gyermeküket vitték biztonságos helyre, de egyelőre maradtak a Kövicses pataktól néhány méternyire álló házukban. "Itt állunk zsebredugott kézzel, nem tudunk semmit csinálni, még homokzsák sincs" - mondta.
Becsó Zsolt kedd esti közlése szerint tervszerűen zajlott akkor a kitelepítés, az érintettek mintegy ötöde vette igénybe az intézményekben történő elhelyezést. Hasznoson a Bercsényi, Alkotmány, Dobó és Virányi útról költöztették ki az embereket, az utcákat még az éjszakai órákban is kettesével járták a rendőrök, akik minden házba becsöngettek, és sorra írták, kik maradnak saját felelősségükre otthonukban, és kik költöznek. Az MTI munkatársa több, a nyugat-nógrádi Rétságról átvezényelt rendőrrel találkozott.
A hasznosi főutcán rendőrautókat, rendőröket lehetett látni. Az út bal oldalán laknak a költözni kényszerülők, ők több helyen csoportokba verődtek, de az út jobb oldalán is szinte mindenki talpon volt, mert - ahogy mondták - "ki tud ilyenkor aludni". Farkas Csabáné, aki költözni kényszerült, az MTI-nek azt mondta, a házuktól 2-300 méterre van a Kövicses patak, de nem is a patakkal van a baj, hanem a gátszakadástól félnek. Ők Salgótarjánba mennek rokonokhoz, és csak néhány személyes holmit visznek - mondta.
A pásztói gimnáziumban, az általános iskolában, és két kollégiumban biztosítanak elhelyezést a kiköltöztetteknek, az épületekbe eddig 200 matracot és párnát vittek, de többet is tudnak biztosítani. Mint az MTI megtudta, Pásztón a helyiek mellett Budapestről, Vácról, Pétervásáráról, Egerből, Petőfibányáról, Héhalomról, Bátonyterenyéről és Salgótarjánból érkezett mentősök is dolgoznak. Segítették a költözésnél a nehezen mozgókat, ellátták azokat, akik rosszul lettek a kiköltöztetés miatt, de a nagy létszámot nem a jelenlegi helyzet, hanem a készültség indokolja.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Önti a milliárdokat bankjaiba Spanyolország
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?