[origo] itthon
Előzetesbe helyezné a rendőrség a gyanúsított egyetemi vezetőket
Visnovitz Péter|2010. 06. 01., 12:31|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 13:25|Előzetes letartóztatásokat kezdeményezett a rendőrség a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetés gyanújával őrizetbe vett vezetőinek ügyében. Az egyetem rektora hétfőn megtiltotta az intézmény dolgozóinak, hogy nyilatkozzanak, miközben a PTE szóvivője szerint még ők maguk sem tudják, melyik közbeszerzéseik mögött gyanít visszaéléseket a rendőrség. A szóvivő szerint informatikai beruházások ügyében folyik a nyomozás, az elmúlt évek egyik legnagyobb informatikai fejlesztése azonban a projekt vezetője szerint eddig nem érdekelte a rendőröket.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0911/20091126pecsiegye1.jpg)
A pécsi egyetem
JÁTSSZ ONLINE!
Előzetes letartóztatásba helyezné a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetemen vesztegetés gyanújával őrizetbe vett nyolc gyanúsítottat - közölte a rendőrség. Az NNI kedd délelőtt kezdeményezte a vasárnap és hétfőn őrizetbe vett emberek - köztük az egyetem több felsővezetőjének - letartóztatását. Hajdu István, a Pécsi Városi Bíróság elnöke az MTI-nek azt mondta: a bíróság szerdán kora délután dönt az előzetes letartóztatásokról.
Az NNI által őrizetbe vett 8 ember közül 4 az egyetem alkalmazottja. A rendőrség közleménye szerint a nyomozók a letartóztatások előtt közel húsz helyen tartottak "halaszthatatlan nyomozati cselekményként" házkutatást, amelynek a során számos tárgyi bizonyítási eszközt sikerült lefoglalniuk.
Az egyetem szóvivője, Győrffy Zoltán kedden az [origo]-nak megerősítette, hogy az őrizetbe vett vezetők között van I. Gábor, az intézmény gazdasági főigazgatója, valamint S. Csaba informatikai igazgató. A szóvivő tudomása szerint a rendőrség letartóztatta rajtuk kívül az egyetem egy informatikai beszerzésekért felelős munkatársát, valamint a gazdasági főigazgató egyik tanácsadóját is.
A rendőrség keddi közleménye szerint április óta folytatnak büntetőeljárást a Pécsi Tudományegyetem gazdálkodása miatt, az őrizetbe vett embereket pedig "bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel" gyanúsítják. Győrffy Zoltán az [origo]-nak azt mondta, hogy az egyetem korábbi közbeszerzései, informatikai beruházásai keltették fel a nyomozók érdeklődését, pontos részleteket azonban nem tudnak.
A szóvivő azt mondta, hogy az elmúlt 1-2 évben sok nagy beruházás valósult meg az egyetemen közbeszerzési eljárásokból, ezek egy része EU-s pénzek felhasználásával készült el. Az utóbbi években többek között az egyetem egészségügyi műszereinek fejlesztésére, infrastrukturális fejlesztésekre és más beruházásokra is sor került, azt azonban a szóvivő nem tudta megmondani, hogy összesen mekkora összegből.
Bár az egyetemen már letartóztatások is történtek, az egyetem vezetését a rendőrség továbbra sem tájékoztatta arról, hogy mely fejlesztések, közbeszerzések mögött gyanít vesztegetést. Győrffy szerint az eredeti tervek szerint a rendőrségi tájékoztatás után az egyetem vezetése már hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott volna az NNI-vel, erre azonban mostanáig nem került sor.
Az egyetem egyik legnagyobb beruházása az utóbbi két évben a pécsi campus új épületének, a Science Buildingnek a megépítése volt, amely a 2008-as pályázati anyagai alapján "egyetemi informatikai infrastruktúra-fejlesztési programmal" futott együtt. A többmilliárdos projektben eredetileg az építkezésre 3,5 milliárdos költséget terveztek, informatikai fejlesztésekre pedig 500 millió forintot szántak. A projekt vezetője, Czibók Balázs ugyanakkor az [origo]-nak azt mondta, hogy őket nem kereste meg a rendőrség, sem tanúkat nem hallgattak ki, sem iratokat nem kértek be a beruházásról. A projektvezető ezért úgy gondolja, hogy a nyomozásnak nincs köze ehhez a nagyméretű beruházáshoz.
A Pécsi Tudományegyetem vezetősége a letartóztatások óta hírzárlatot rendelt el, az egyetemen folyó nyomozással kapcsolatban kizárólag az intézmény rektora és szóvivője nyilatkozhat - közölte az [origo]-val az intézmény belső ellenőrzésének vezetője. A nyilatkozatokat a rektor az után tiltotta le, hogy hétfőn vezetői értekezleten tájékoztatta az egyetem vezetőit a kialakult helyzetről. A Pécsi Tudományegyetem hétfőn sajtóközleményben annyit közölt, hogy megdöbbenve értesültek az ügyről, amelyben négy dolgozójuk, köztük két magas beosztású vezető gazdasági munkatárs is érintett. Az egyetem hétfőn azt írta, természetesen minden segítséget megad a nyomozó hatóság munkájához.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Önti a milliárdokat bankjaiba Spanyolország
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?