[origo] itthon
Havonta 750 ezret keres a nemzetvédelmi egyetem letartóztatott rektora
Wirth Zsuzsanna|2010. 06. 01., 14:57|Utolsó módosítás:2010. 06. 01., 16:50|Havonta több mint 750 ezer forintot keres, tavaly pedig 900 ezer forint prémiumot kapott a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektora, Szabó János, akit februárban letartóztattak befolyással üzérkedés gyanújával. Azóta is kapja havi fizetését - derült ki, miután az [origo] minden állami felsőoktatási intézmény rektorát megkérdezte fizetése mértékéről egy jogerős bírósági ítélet nyomán. A ZMNE-en kívül egyik egyetem vagy főriskola rektora sem árulta el fizetése mértékét, több mint felük nem is válaszolt.

Szabó János még most is kapja fizetését, pedig őrizetben van
JÁTSSZ ONLINE!
KORÁBBAN
Tavaly ősszel jelentek meg az első cikkek arról, hogy az egyetemi és főiskolai rektorok milliókat is kereshetnek, ők maguk azonban fizetésük mértékéről azóta sem nyilatkoztak. Az ügyben még Bajnai Gordon akkori miniszterelnök is megszólalt, áldozatvállalásra kérve az egyetemi vezetőket, az adatvédelmi ombudsman pedig kijelentette, hogy a fizetésük nyilvános. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) egységes álláspontja szerint viszont a fizetés a személyes adatok körébe tartozik.
Végül a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön született jogerős ítélete - amely a gödöllői Szent István Egyetem ellen indított próbaper eredménye volt - kimondta, hogy az egyetemi és főiskolai vezetők fizetése mindenki számára megismerhető, nyilvános adat. A rektorok a bíróság szerint közfeladatot végző vezetők, ezért bizonyos személyes adataik - így fizetéseik mértéke - nyilvánosak, mert szorosan összefüggnek közfeladatuk ellátásával.
Az ítélet nyomán az [origo] adatkérő levélben kereste meg az összes állami fenntartású egyetem és főiskola rektorát. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a rektorok havonta mennyit kerestek és mekkora összegű prémiumot kaptak 2009-ben, illetve mekkora a havi fizetésük 2010-ben.
A megkeresett összesen 28 intézmény vezetője közül kedden kora délutánig mindössze 13 rektor válaszolt, és csak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) vezetője közölte fizetését, a többiek nem árulták el az adatokat.
756 ezer havi fizetés és 908 ezer prémium a ZMNE letartóztatott rektorának
A ZMNE részéről Szabó János korábbi rektor és az egyetem jelenlegi irányítója, Nagy Kálmán kancellár fizetését is közölték. Szabó már a gyakorlatban nem a ZMNE rektora, februárban ugyanis egy látványos rendőri akció és házkutatás keretében őrizetbe vették befolyással üzérkedés gyanúja miatt, azóta pedig előzetes letartóztatásban van. (Erről bővebben itt olvashat.) Az új rektor személyéről még nem döntöttek, addig Nagy Kálmán kancellár látja el a feladatokat.
Szabó János rektorként 2009-ben és 2010-ben is havi bruttó 696 ezer forintot keresett. Ez a közalkalmazotti illetménye, ezen felül kapott bruttó 60 ezer forint vezetői pótlékot is. 2009 januárja és júniusa között további havi 15 ezer forintot kapott közalkalmazotti keresetkiegészítés címén, 2009 decemberében pedig 908 ezer forint közalkalmazotti prémiumban részesült. A ZMNE által közölt adatok szerint a rektor idén áprilisig kapta fizetését. Február óta azonban őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban van.
Az [origo] kérdésére az egyetem kancelláriájának munkatársa azt mondta, Szabó hivatalosan még az egyetem rektora, megbízatása július 1-ig, illetve annak visszavonásáig szól. A ZMNE azért áprilisig közölte az adatokat, mert a májusi fizetések még csak most esedékesek.
Nagy Kálmán kancellár, aki ma Szabó helyett vezeti az egyetemet, 2009 januárja és áprilisa között hivatásos tiszti illetmény címén havi bruttó 550 ezer forintot kapott, azóta pedig havi 677 ezer forintot keres. 2009 novemberében 677 ezer forint "magasabb parancsnoki jutalomban" részesült. "2009 első felében neki is járt a havi 15 ezer forintos keresetkiegészítés.
Június közepéig húzzák
A többi 27 megkérdezett felsőoktatási intézmény vezetői nem közölték illetményüket, a válaszadók a ZMNE-vel együtt összesen csak 13-an voltak. A legtöbben válasz helyett az MRK állásfoglalására hivatkoztak. Ebben mindössze annyi áll, hogy az MRK plénuma június 11-én ül össze, és megtárgyalja a bírósági ítéletben foglaltakat. A közlemény hozzáteszi, hogy "a bíróság határozatát tiszteletben tartjuk és az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követően, az ítéletben foglaltak szerint az arra kötelezettek eleget tesznek nyilvánosságra hozatali kötelezettségüknek".
A válaszoló rektorok közül többen június 11-éig kértek türelmet, és azt írták, a MRK döntéséhez igazodnak majd. Egyedül a Corvinus Egyetem rektora, Mészáros Tamás írta kifejezetten azt, hogy az ülés után nyilvánosságra hozza az adatokat. "Minden adat rendelkezésre áll, hogy az Ön kérdéseire - jövedelmemmel kapcsolatban - válaszolni tudjak. (...) Biztos vagyok benne, hogy 11-én, pénteken délig eljuttatom az információkat" - írta.
A Semmelweis Egyetem rektora, Tulassay Tivadar azt írta, maga alakítja majd ki álláspontját az ügyben, ha megkapta a bíróság írásos ítéletét, ez azonban még nem történt meg. "A nyilvánosságra hozatal módját magam választom meg" - tette hozzá. Babinszky László, a Kaposvári Egyetem rektora szintén az MRK közleményére hivatkozott, de arra a kérdésre már most válaszolni akar, hogy rektorként kapott-e prémiumot. "Sem 2008-ban, sem 2009-ben nem vettem fel sem rektori jutalmat, sem rektori prémiumot" - írta.
[origo] címlapon»
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
Hogy lehet egy bevándorló a magyarok barátja?
Ne hangoskodj, ne tolakodj, ne mássz a beszélgetőtársad arcába és ne kérdezgesd a fizetéséről - ilyen tanácsokkal látja el a menekülteket a Bevándorlási Hivatal. Tanuld ...
Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából
Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
Kibírható szigor várja a diákokat az egyházakhoz került iskolákban
Dicsértessék a Jézus Krisztus vagy Áldás, békesség - szeptember óta így köszönnek a diákok a tanároknak azokban az iskolákban, amelyek a tanév elején egyházi ...
Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre
Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
Eltaktikázta a devizahitelesek megmentését a kormány
Hiába működik már öt hónapja a bedőlt hitelesek megmentésére felállított Nemzeti Eszközkezelő, az állam eddig egyetlen adóst sem húzott ki a bajból. Miközben csak idén ...
Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel?
Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
Előlép Orbán árnyékából a Fidesz mindenevő robotosa
A kínosabb feladatokra sem mondott nemet soha Szijjártó Péter azért, hogy beteljesítse gyerekkori álmát, és Orbán Viktor mellett dolgozhasson. A Fideszben kemény ...
Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon
Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
Politikai daráló várja Budapest új plasztikai sebészét
Fiatal, friss gondolkodású és harcos Budapest új főépítésze, Finta Sándor, aki elődei szerint nehéz munkára vállalkozott, amikor elfogadta Tarlós István felkérését. Az ...
Fosztogatók és kártyacsalók dolgoztatják meg Pintért
Bár a kormány egyik legfontosabb ígérete a közbiztonság javítása volt, a 2011-es bűnügyi statisztikák ellentmondásos képet mutatnak. A bűncselekmények száma a 2010-es ...
Jól döngölt a magyar flotta egykori büszkesége
Több tucat hajó vesztegel a Dunán Pilismarótnál. Az egykori kavicskotrók, hatalmas autószállítók és jégtörtök még hadra foghatók lennének, de nincs rájuk szükség és ...
A pad alá kergetik a fideszeseket
A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
Mindent körbezár a kolontári sivatag
A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
- Felszámolják a plázabarát magyar cipőcéget
- Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
- A magyar guru, aki zokniban fogadta Barack Obamát
- Feltartóztatták a Nyirő-újratemetés szervezőjét
- Óriástartalékot rejteget Matolcsy a sárgacsekk-adóban
- Beach Club nyílik a bezárt Coke Club helyén Siófokon
- A háztetőről lövöldözött emberekre egy finn fiatal
- Meghalt egy ejtőernyős Siófok mellett
- Elbizonytalanodtak a németek az euróban
- Lebénultak a magyar bankok
- Bennégett az autóban a vezető Újtitkosnál
- Eldöntetlen viták kísérik a Zöld Pardon nyitását
- Biszku Béla is elment a Kádár-szobor avatására
- Elfogták a fővárosi szoborrongálókat
- Beszólt a görögöknek az IMF-vezér
- Ittas sofőr gázolt halálra egy biciklist
- Önti a milliárdokat bankjaiba Spanyolország
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Borok, pezsgők, párlatok
Minőségi italok 20-50% közötti kedvezményekkel! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Több mint 80 INGYENES online és letölthető játék minden korosztálynak! -
Add el a megunt cuccaid!
Találd meg a terméket, amit keresel! Kattints és indul az aukció! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb!
-
Mosogatógép ESI 63020 X
83 900 Ft -
Mosógép ZWQ 5102
76 900 Ft
Olvasnivaló
Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+)
Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?