Vágólapra másolva!
Horváth Gergely Domonkos, a Betonút Zrt. korábbi vezérigazgatója lesz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója - írja az információ forrásának megjelölése nélkül a szerdai Népszabadság. A napilap úgy tudja, Horváth a vezető munkatársait a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től fogja kiválasztani.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság meg nem erősített információi szerint a Betonút Zrt. korábbi vezérigazgatója, Horváth Gergely Domonkos lesz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. új vezérigazgatója. A napilap szerint Horváthot a Fidesz vezetőinek holdudvarához tartozó bizalmi emberként tartják számon.

Miután Horváth először a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem is diplomát szerzett, tanulmányait a a University of Pittsburgh Katz Graduate Schoolon folytatta, ahol MBA fokozatot szerzett. Első munkahelye az Ipari Fejlesztési Bank Rt. volt, onnan a Merkantil Bank Rt-hez került, majd az OTP Bank ügyvezető igazgatója lett. Az OTP-től a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt-hez került, ahol vezérigazgató volt 2003-ig, majd a Budapest Bank Rt. vállalati üzletágának vezérigazgató-helyettesi feladatait látta el 2003 és 2004 között. 1998-ban megválasztották az általa létrehívott CEECSDA (Kelet-közép-európai Elszámolóházak Szövetsége) főtitkárának. Ő az elnöke 2000-től a Határidős Piacok Szövetségének és egyúttal az EACH-menedzsment bizottsági tagja.

A 48 éves Horváth 2008 nyaráig volt a Betonút Zrt. vezérigazgatója, azóta szabadúszóként tevékenykedett. A Népszabadság szerint már megkezdte a felkészülést az MNV irányítására, vezető munkatársait pedig a napilap információi szerint a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től választja majd ki.