Megszavazta a Fővárosi Közgyűlés az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását

2010.06.03. 12:28

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén megszavazta az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását a XI. kerületi Fehérvári útig. Új szerelvényekre azonban nem lesz pénz, és a 3-as villamos meghosszabbítása is elmarad. A beruházás megvalósítását a BKV-ra bíznák, és uniós támogatást is igénybe vennének a Budára átvezetett vonal kiépítéséhez.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén nagy többséggel úgy döntött, hogy meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát a XI. kerületi Fehérvári útig, ám új szerelvényeket nem vesznek.

A közgyűlés március 11-i ülésén már tárgyalta az 1-es és 3-as villamosok fejlesztéséről szóló előterjesztést. Akkor Tiba Zsolt főjegyző, a projekt előterjesztője azt mondta, a műszaki tartalom nincs kellően véglegesítve, és a tervek pénzügyi szempontból is hiányosak. A közgyűlés végül márciusban úgy döntött, haladékot kér a támogatási szerződés aláírásához annak érdekében, hogy megoldást találjon a beruházás előkészítése során feltárt kockázatokra.

Ezt követően a főváros a BKV, valamint civilek bevonásával átdolgozta a projekt műszaki tartalmát. Ez került most a közgyűlés elé és ezt támogatták a képviselők 49 igen szavazattal és 13 tartózkodással.

A korábbi határozatokkal ellentétben azonban mégsem végzik el a 3-as villamos pesterzsébeti meghosszabbítását. A korábban tervezettel szemben nem vesznek 16 alacsonypadlós villamost sem, de elvégeznek néhány, korábban pénzhiány miatt elmaradt munkát, mint például a perontetők kiépítése és vágányfelújítás.

A határozat értelmében áthozzák a Lágymányosi hídon az 1-es villamost egészen a Fehérvári útig, és a villamosvágányt is felújítják majd. A projekthez a főváros európai uniós forrást kíván igénybe venni, ezért már a pályázat beadásáról is döntöttek.

A közgyűlés egyetértett azzal, hogy a projekt gazdája a BKV legyen. Kötelezettséget vállalt arra, hogy legfeljebb 10 milliárd forint összegben biztosítja a közlekedési társaság részére a projekt megvalósításához szükséges forrást. A beruházást nettó 39 milliárd forintból valósítanák meg, európai uniós forrás igénybevételével.

KAPCSOLÓDÓ CIKK