Pénzbüntetést kapott a bíróság szerint mellébeszélő Kiss Ernő

Vágólapra másolva!
Hatóság félrevezetése és ittas vezetés miatt 810 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornokot, aki parkoló autókba rohant bele még 2007-ben. Az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Hatóság félrevezetése és ittas vezetés miatt nem jogerősen 810 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Bíróság Kiss Ernő nyugalmazott rendőrtábornokot. Az elsőfokú döntés szerint Kiss Ernő XIII. kerületi rendőrkapitányként 2007. november 23-án hajnalban ittasan belerohant a parkoló autókba a Petneházy utcában, majd távozott a helyszínről és felettesét úgy tájékoztatta, hogy autója eltűnt, ellopták.

A Fővárosi Bíróság szerint Kiss Ernő vallomásai hiteltelenek, de a két bűncselekmény kissúlyú, ezért a pénzbüntetés elegendő szankció. Az ügyben hivatali visszaélés miatt egy rendőrtiszt felfüggesztett szabadságvesztést kapott, két rendőrjárőrt pedig próbára bocsátott a bíróság, a vádlottak és védőik felmentésért fellebbeztek, az ügyészség súlyosításért, így másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd a büntetőper.