[origo] itthon

100
90

Elhunyt Bulányi György, a szocializmussal szembeszálló pap

[origo]|2010. 06. 07., 11:07|Utolsó módosítás:2010. 06. 07., 12:27|

Meghalt Bulányi György piarista pap, a Bokor bázisközösségek alapítója. A jézusi példát követő, katonai szolgálatot elutasító kisközösségeket szervező katolikus pap a rendszerváltás előtt összetűzésbe kerül a kommunista rendszerrel, de saját egyháza is szembe fordult vele, egyenesen Joseph Ratzinger bíboros - a jelenlegi pápa - kérte, hogy vonja vissza tanait.

Forrás: MTI

JÁTSSZ ONLINE!

Elhunyt vasárnap Bulányi György piarista tanár, pap, a Bokor katolikus bázisközösségek alapítója és vezetője - adta hírül a Bokorportál. A kommunista időszakban meghurcolt, majd az 1980-as években állami nyomásra saját egyháza által is kitagadott pap kisközösségek szervezésével váltotta ki a hatalom bosszúját.

Az 1919-ben született Bulányi 1943-ban szerzett magyar-német szakos tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen, tanított Debrecenben, Sátoraljaújhelyen és Tatán - olvasható a Bokorportálon közzétett életrajzában.

A Bokor bázisközösséget 1945-ben alapította. A tisztán jézusi szeretet hirdető kisközösség tevékenységét az 1950-es években államellenes szervezkedésnek minősítették kommunista hatóságok, és 1952-ben életfogytig tartó börtönre ítélték Bulányit. A pap 1956-ban kiszabadult, elrejtőzött, de két év múlva elfogták, és bezárták. 1960-ban amnesztiát kapott.

Kiszabadulása után előbb rakodómunkásként dolgozott, és folytatta a jézusi ideált követő bázisközösségek szervezését. A hatóságokkal ismételten az 1980-as években gyűlt meg a baja, miután közösségeinek tagjai sorra tagadták meg a katonai szolgálatot. Ekkor az állam a katolikus egyház akkori vezetésén keresztül igyekezett megrendszabályozni.

1982-ben a püspöki kar megvonta misézési jogát, tanait még a Vatikán is elítélte. Egyenesen a Hittani Kongregáció akkori vezetője, Joseph Ratzinger (a jelenlegi XVI. Benedek pápa) írt neki levelet, hogy vonja vissza tanításait. Az erre vonatkozó 12 pontos nyilatkozatot azonban kiegészítette azzal, hogy csak saját lelkiismeretének tartozik emiatt nem tekintették érvényesnek, és egészen 1997-ig érvényben volt egyházi büntetése.

2008-ban a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta, huszonévesen értette meg, mit tanít Jézus: szeressétek ellenségeiteket, és azóta is e gondolat jegyében tevékenykedik.

[origo] címlapon»

Forrás: [origo] Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Kullogó magyaroknak üzent Orbán Nem szabad megijedni attól, hogy sokan nem értik, mit miért teszünk, haladni kell tovább a megkezdett úton - ez volt a lényege Orbán Viktor keddi országértékelő ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: Huffington Post Diákok és a péniszpánik A rángatózó amerikai diákok szülei már Erin Brockovich- nak is szóltak, de az orvos szerint hisztéria az egész.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »